Öröm-zene-koncert

facebook megosztás

Népszerű és felemelő zeneművek hangoztak el a Zala Szimfonikus Zenekar tavaszi örömzenekoncertjén Nagykanizsán. A zömében zalai tagokból álló együttest Sándor János vezényelte, és ezúttal olyan darabokat mutatott be, mint a Rosamunda-nyitány, a Diótörő vagy a Háry János szvit. A zenekar hét éve ad örömzenekoncerteket több zalai városban a helyi önkormányzatok támogatásával. A szimfonikusok a tervek szerint ősszel visszatérnek Nagykanizsára, akkor Mozart Requiemjét mutatják be.


A Zala Szimfonikus Zenekarban mintegy félszázan játszanak. Az együttest Sándor János vezényelte

– Azon túl, hogy igyekszünk a közönség számára kedvelt műveket választani, törekszünk arra, hogy ezek mindig igényes zeneművek legyenek: a legnagyszerűbb zeneszerzők legzseniálisabb alkotásai. Próbáljuk mellőzni azokat, amelyek, jóllehet népszerűek, de tulajdonképpen kismesterek gyengébb alkotásai – hangsúlyozta Tóth László, a programot szervező Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Egyesület elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.