Ostobának hitte a zalaegerszegi rendőröket egy német férfi: nagyot tévedett, mert nem voltak azok…

facebook megosztás

Elvették a tehergépkocsijának rendszámtábláit egy német férfitől, mert a teherautót már korábban, ideiglenesen kivonták a forgalomból – ugyanis nem kötötte meg rá a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást –, mégis közlekedett vele egy 68 esztendős germán férfi. Ezután a német ügyeskedni próbált, és egy másik rendszámtáblát szerelt fel a gépjárművére, ostobának gondolva a Zalalövőn járőröző megyeszékhelyi rendőröket, mondván: amilyen buták ezek, úgysem tűnik majd fel nekik. Nos, nem így történt, ugyanis a szemfüles magyar zsaruk rögtön kiszúrták a cserét, így újabb közúti ellenőrzés lett a dolog vége. Csakhogy, a német ekkor már nem úszta meg egy szabálysértési feljelentéssel, tudniillik amit tett, az bűncselekmény: a részletekről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei 2018. október 06. napján egy 68 éves német férfitől az általa vezetett, magyar hatósági jelzésű, Mitsubishi L200 típusú tehergépkocsi rendszámtábláit elvették, mert a tehergépkocsit már korábban ideiglenesen kivonták a forgalomból a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hiánya miatt.

A terhelt ezt követően, 2018. év október hó közepén – pontosabban meg nem határozható időben – az akkori tartózkodási helyén, Zalalövőn, a birtokában és használatában lévő, már legális rendszámtáblákkal nem rendelkező tehergépkocsi hátuljára német rendszámokat szerelt fel, amelyet előtte egy pótkocsiról szedett le. A német férfi ezt követően, az ily módon meghamisított hatósági jelzésű tehergépkocsit használta, azzal 2018. október 19. napján, 15 óra 15 perckor Zalalövőn, a 7429-es úton közlekedett. Ekkor figyeltek fel a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság járőrei a terheltre, majd az általa meghamisított hatósági jelzésű tehergépkocsit ellenőrzés alá vonták. A német állampolgár lebukott: büntetőeljárás indult ellene, majd a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat terhére a megyeszékhely járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.