Pályaorientációs nap

facebook megosztás

Pályaorientációs nap volt a Kiskanizsai Általános Iskolában. A már második alkalommal megrendezett programon a diákok egyebek mellett a kárpitos, az ács és a cukrász szakmával is megismerkedhettek. Kíváncsian gyülekeztek a diákok a pályaválasztást segítő program kezdete előtt. A rendezvényhez a kamara és vállalkozók nyújtottak segítséget az intézménynek. - Néhány héttel ezelőtt beszéltem egy vállalkozóval, aki azt mondta, úgy kerülnek hozzájuk szakmunkásképzőbe járó gyerekek, hogy igazán nincsenek tisztában a szakmával, a szakmának a mikéntjével, szépségeivel. Ezért ő is itt van most, meghívtuk. Azt látjuk, hogy szükség van arra, hogy a gyerekek 8. osztályos koruk előtt, felső tagozatban megismerkedjenek azokkal a szakmákkal, amikre igény van - mondta el Molnár István, a kiskanizsai iskola igazgatója.


A cukrász szakma is terítéken volt

Összesen 10 állomáshely várt a tanulókra, az ezeken megismerhető szakmák közül néhány nem volt teljesen ismeretlen a gyerekek előtt. A kamara 2013 óta szervez pályaorientációs napokat az iskolákban, a program eredménye azonban nem mérhető azonnal. - Több év után vonható le, hogy egyes szakterületekre növekedett vagy csökkent a jelentkezések száma. Ezeknek a rendezvényeknek a tapasztalat a közvetlen haszna: a tanuló megfoghatta a terméket, kipróbálhatta a munkát, saját maga építhetett, tehát részt vett a folyamatban, nem csak megnézte, hogy más mit csinál a terület szakembere, tehát ezeknek ez a nagyon nagy haszna van - fogalmazott dr. Balogh Imre a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési vezetője. A szervezők szerint a program sikerességéhez a résztvevő iskolák, a szakképző intézmények, a kamara és a vállalkozások együttműködése is szükséges.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.