Rétvári: látogató- és emlékközpont jön létre Hortobágyon

facebook megosztás

Látogató- és emlékközpontot alakítanak ki  Hortobágyon, a kitelepítetteknek emléket állító új létesítményt várhatóan 2022-ben avatják fel - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.    

Rétvári Bence kifejtette: a hiánypótló látogatóközponttal - amelyre első ütemben 500 millió forintot különített el a kormány - példát szeretnének mutatni. Azt szeretnék, ha Nyugat-Európában is a kommunista diktatúra áldozatainak ilyen és hasonló emlékhelyei, múzeumai lennének, mert az antikommunizmusnak európai alapértéknek kellene lennie.     

Rámutatott: ezzel szemben azt látják, kettős mérce érvényesül, a kelet-európai országok szenvedései, a kommunista diktatúrák rémtettei mintha nem fájnának Brüsszelnek, az ottani politikusoknak. Azt pedig egyenesen megütközéssel tapasztalják, hogy nemcsak nem ápolják azok emlékét, akik a kelet-európai országokban a kommunista diktatúra elszenvedői voltak, hanem mintha erre teljesen immunisak is lennének. Marx-szobrot avatnak, miközben a marxizmus nevében emberek százezreit hurcolták el, börtönözték be Magyarországon vagy Kelet-Európában - jegyezte meg Rétvári Bence.    

Kiemelte: fájdalmas az is, hogy a keresztény európai alapértékeket mintha kezdené elfelejteni sok nyugat-európai politikus, és az antikommunizmust mint európai alapértéket mintha nem is ismernék el.    

Rámutatott: az emlékezetpolitika területén az a céljuk, hogy a kommunista diktatúra embertelen és kegyetlen bánásmódjának minden formáját az ország egyes pontjain, ott, ahol legnagyobb számban elkövették, be tudják mutatni.    

Ezt a célt szolgálja a fővárosban a Terror Háza Múzeum, illetve a málenkij robot emlékhely és múzeum a Ferencvárosi Pályaudvarnál, Kistarcsán az internálás múzeuma - sorolta. Kitért arra is, hogy a kényszermunka szimbolikus helyszíne Recsk.    

Azért fontos az emlékezetpolitika, azoknak is, akik nem voltak esetleg családilag érintettek, mert az a nemzet összetartozásának fontos része, általa a nemzet egésze válik egységesebbé - rögzítette az államtitkár.    

Kitért arra is, hogy az emlékezésből 40 év kimaradt és az elégtételt tekintve nagyon sok adósságot kellett a mostani kormánynak törlesztenie.    

Ennek részeként tavaly és tavalyelőtt a különböző rehabilitációs ellátások összegét a kormány megduplázta - idézte fel.     

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkár elmondta: a kormány április 30-án döntött a Hortobágyi Deportáltak Emlékhelyének kialakításáról. Az emlékhely előkészítése magában foglalja a megvalósíthatósági tanulmányt, illetve az egyéb munkálatokat. Hortobágyon egy három hektáros területet különítettek el az emlékhely kialakítására, ezt a magyar állam vásárolta meg a helyi önkormányzattól. A projekt előkészítését 2020 végéig le kell folytatni, a munka részben már el is indult - jelezte. A kivitelezés a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának lesz a feladata.    

Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke az érintettek nevében köszönetét fejezte ki az emlékközpont kialakításáért és kiemelte: már évek óta várnak megvalósítására. A látogató- és emlékközpontban az iskolás gyermekek, illetve az odalátogatók közvetlenül megtapasztalhatják milyen volt a kitelepítés.    

Hozzátette: Hortobágyon 12 kényszermunkatábor működött, és közel 10 ezer embert érintett az ezekbe történő kitelepítés, illetve a kényszermunka.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.