Röntgengépes büntetőper: csak a másodrendű vádlott bűnös

facebook megosztás

Megismételt eljárás során 2019. május 7-én hozott ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszék azoknak a férfiaknak az ügyében, akiket még 2011-ben egy röntgengép beszerzése kapcsán vádoltak meg csalással. A K. B. és társa ellen, csalás miatt folytatott büntetőügyről hírportálunk többször is beszámolt. Az ítélethozatal részleteiről a törvényszék sajtószóvivőjét, dr. Bartalné dr. Mentes Juditot kérdeztem.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2010. január 4-én egy Somogy megyei város önkormányzata uniós pályázat keretében, a vádlottak vezetése alatt álló céggel kötött szerződést egy röntgengép beszerzésére és leszállítására. A vádlottak az eredeti szállítási szerződésben meghatározott röntgengéptől eltérő, jóval gyengébb teljesítményű és kisebb értékű eszközt szállítottak le, valótlan tartalmú okiratokkal azonban azt a látszatot keltették, hogy a pályázati kiírásnak megfelelő eszközt szerezték be. Az önkormányzat a szerződésben vállalt összeget átutalta. Az okozott kár több mint 100 millió forint.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2019. május 7-én hozott ítéletet a két férfivel szemben. Az eljárás során megállapította, hogy az I. rendű vádlott az eszközbeszerzésben tevőlegesen nem vett részt, csak a projekttel kapcsolatos okiratokat írta alá. A pályázat indulásakor a cég ügyvezetője a II. rendű vádlott volt, ő rendelkezett a lebonyolításhoz szükséges szakismerettel. Az I. rendű vádlott – aki 2010 decemberében vette át a cég vezetését – teljes mértékben megbízott társában, követte útmutatását, döntéseit nem kérdőjelezte meg. A vállalkozás pénzmozgásait a II. rendű vádlott felügyelte, a kifizetett összegből a projekttel összefüggésbe nem hozható célokra utalt vagy utaltatott pénzt. Emiatt az I. rendű vádlottat a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette a társtettesként elkövetett csalás bűntette és a 3 rendbeli közvetett tettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétsége vádja alól.

A II. rendű vádlottat viszont bűnösnek mondta ki közvetett tettesként elkövetett csalás bűntettében, ezért őt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelyet 4 év próbaidőre felfüggesztett. Esetében enyhítő körülményként figyelembe vette az idő múlását, bűnösségére kiterjedő beismerő vallomását, valamint megromlott egészségi állapotát.

Az ítéletet az I. rendű vádlott és védője tudomásul vette, míg a II. rendű vádlott jogi képviselője, valamint az ügyészség a fellebbezés megfontolására további 3 napot tartott fent. Az ítélet nem jogerős.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.