Sikerrel búcsúztak a hazai pályától

ELTE-BEAC (9.) – Nagykanizsai Futsal Club (7.) 3-3 (1-1)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, alsóházi rájátszás, meccs a 4. fordulóból. Budapest. Vezetett: Ibriksz (Nyekita, Buhari). G.: Szini (3., 40.), Sélley (29.), László D. (13.), Őri M. (30.), Koronczai (40.)

Nagykanizsa: Pergel D. - Budai L., Koronczai, László D., Szalai D. Csere: Losonczi, Őri M. Edző: Bagó Gábor.

A fővárosiak a mérkőzésen háromszor vezettek, de mindannyiszor egyenlíteni tudtak a vendégek. Mi több, Bagó Gábor legénységének a második gólját az az Őri Martin szerezte, aki 17 esztendősen első NB-s futsal meccsén léphetett pályára, nagy pályán egyébként a Letenye SE focistája, néhány éve pedig még a kiskanizsai tehetségek Horváth János-díján is elismerésben részesült – akkor még a Sáskák SE utánpótlás játékosaként. Az idegenbeli döntetlen után jöhetett a kanizsai „visszavágó”.
 

Nagykanizsa Futsal Club (7.) - ELTE-BEAC (9.) 5-3 (3-3)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, alsóházi rájátszás, 9. forduló. Nagykanizsa, 50 néző. Vezette: Vass I. (Bíró O., Héra). G.: Szakmeiszter J. (2., 20.), Losonczi (5., 26.), Szakmeiszter Á. (40.) ill. Szalai D. (4. - öngól), Béni (7.), Soós A. (8.)

Nagykanizsa: Szakmeiszter Á. - Horváth E., László D., Novák L., Szakmeiszter J. Csere: Szőke R. (kapus), Losonczi, Őri M., Kollár P., Szalai D. Edző: Bagó Gábor.

A változatosság kedvéért a hét nyitó napján ismét a kanizsaiak és az egyetemista klub futsalosai találkoztak, igaz, ezúttal Kanizsán csatározhattak a bajnoki pontokért. S ha már a pontoknál tartunk, az NFC annak tudatában léphetett pályára, hogy az együttestől három egységet levontak, információink szerint az utánpótlás-csapatuk – május elejére "felhalmozódott" - harmadszori ki nem állása végett. Így volt hát igazi tétje a bajnoki mérkőzésnek, melyen gyorsan gólt is szerzett a hazai alakulat, bár a vendégek is elemében voltak - vagyis kezdésként potyogtak a találatok. Szakmeiszter János egyenlítése az első húsz perc végén a legjobbkor esett, aztán a nagy taktikai csatát hozó második felvonásban Losonczi Máté második gólja a 4-3-as vezetést jelentette a Kanizsának, a végén pedig a kapus Szakmeiszter Ádám - büntetőből - már a második gólját szerezte a bajnokságban, mellyel ki is alakult a végeredmény.

- Örülök, hogy sikerült győznünk a szezon utolsó hazai mérkőzésén – mondta el Bagó Gábor, az NFC trénere. - Ismét lehetőséget tudtunk adni egy fiatal játékosunknak, Őri Martinnak, aki jó teljesítményt nyújtott. Szurkolóinknak köszönjük az egész éves támogatást és azt, hogy a teljes szezon során mellettünk álltak. Az egész ország megismerhette fanatizmusukat, amiért nagyon büszkék vagyunk rájuk és köszönjük nekik a kitartást.