Szép ugye? Gusztusos? Szemet gyönyörködtető? Hát nem…

facebook megosztás

Remélem, valaki magára ismer, de a cikk persze nem csak neki szól, hanem mindenkinek. Ez az egy bolygónk van, vigyázzunk rá, mert ebből nagy baj lesz…

Helyszín: Nagykanizsa, Keleti városrész, úgy nagyjából 200 méterre a Kanizsa Centrumtól. Nem kellenek nagy szavak, meg litániák, mert azzal már próbálkoztam, többször is. 2017 februárjában egy kanizsai szántóföldön kidobott televíziókészülék miatt írtam, nagyjából egy esztendővel ezelőtt pedig egy ennél is nagyobb mocsokról: akkor valakinek sikerült jó néhány síbakanccsal, meg egyéb szeméttel teleszórnia a város határában lévő kukoricaföldet.

Most pedig ezt is sikeredett felülmúlni, ugyanis valaki jó néhány régi, ezredfordulós televíziókészüléket szórt szét a Kanizsa Centrum mögött lévő, fás területen. Remélem, magára ismer, és nagyon elszégyelli magát. Az nem hiszem, hogy visszaballag rendet csinálni. Pedig jó, ha tudja: Nagykanizsa hulladékkezelőjének Vár utcai telephelyén INGYEN leadhatta volna a cuccost…

Mit írhatnék ide, a végére: nagyon remélem, hogy már idén bűncselekmény lesz az „egyszerű”, köztéri szemetelés is!

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.