Tabletet is használnak matematikaórán

facebook megosztás

Tabletet is használnak matematika órán a Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Sándor Általános Iskolában. A Digitális környezet a köznevelésben elnevezésű pályázat keretében a Nagykanizsai Tankerületi Központ öt intézménye idén vezette be  az új tanítási módszert. Az eredményekről tegnap tartottak szakmai napot.

Elsősorban a matematikát oktató tanárokat, tanítókat várták a szakmai napra. - Mindkét intézményegységben matematikát tanítunk a gyermekeknek interaktív eszközök, tabletek segítségével. Igyekszünk a két év során, ameddig a pályázat tart minden évfolyamot lefedni, tehát tulajdonképpen elsőtől a nyolcadik évfolyamig alkalmazzuk ezeket a módszereket - mondta Smolcz Frigyes, a Kőrösi-Péterfy Általános Iskola intézményvezetője.

Az elméleti bemutató után a vendégek a gyakorlatban is megtapasztalhatták a digitális oktatás előnyeit. A 2/a osztály csoportos és önálló feladatvégzéshez is használta a tabletet, amelyet nagyon szeretnek a gyerekek. - Első körben még ott tartunk, hogy élményszerzés, élvezetessé, szemléletessé tenni mindazt, amivel a gyermekek egy fekete-fehér tankönyvben már nem biztos, hogy szívesen foglalkoznak - fogalmazott Horváth Tiborné, a Kőrösi-Péterfy Általános Iskola szakmai vezetője. A szakmai napon elhangzott, a gyerekek ma már a digitális világban cseperednek fel, így számukra természetes a különböző eszközök használata.

- A Nagykanizsai Tankerületi Központ 3.2.3. Digitális környezet a köznevelésben című projektjében öt intézmény vesz részt. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a rohamosan fejlődő világunkban az oktatásba is bekerüljenek ezek az eszközök és a pedagógusok is megtanulják olyan szinten ezeket kezelni, mint ahogy a ma fiatalsága már tudja. A pedagógusoknak ebben van egy kis elmaradása, de a mai fiatalokat így lehet igaziból megfogni - nyilatkozta Biró Patrik, a Nagykanizsai Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese. A tanárokat különböző képzések, szakmai weboldalak segítik a tantervek és a digitális oktatás elsajátításában. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.