Véget ért az idei Hevesi Sándor Emléknapok

facebook megosztás

Az Énekmondó Együttes koncertje zárta a kétnapos programsorozatot, melyet a rendező, színházigazgató nevét viselő két kanizsai intézmény, az iskola és a művelődési központ közösen szervezett. A fellépő zalaegerszegi együttes a Kilencek első kötetének ötvenéves megjelenése alkalmából állította össze műsorát a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A Kilencek az 1960-as évek végén fiatal bölcsészhallgatóként álltak össze annak érdekében, hogy közösen megszólalva hallathassák hangjukat. Az érdeklődők a költőcsoport megzenésített verseiből hallhattak részeleteket tegnap a HSMK-ban. A Kilencek tagja volt többek között Mezey Katalin, Oláh János és Utassy József, akinek Ragyogásban című verse egyben címadója az Énekmondó Együttes előadásának. A Kilenceket Péntek Imre József Attila-díjas költő személyesen is képviselte. A Kilencek közül egyébként nyolc hallotta a verseket, többségük szakmai véleményt is mondott az együttesnek a megzenésítésről. 


Az Énekmondó Együttes koncertjén a Kilenceket Péntek Imre József Attila-díjas költő személyesen is képviselte (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

– Zömében elnyerte a tetszésüket, de természetesen fogalmaztak meg kritikát, amit aztán meg is fogadtunk és igyekeztünk úgy változtatni a dolgokon, ahogy ők ezt kérték. De olyan komoly megfogalmazás nem volt, tehát nagyon tetszett nekik és örültek. Ezáltal én úgy érzem, hogy élővé válik a költészet, hogy dallammal van összekötve a szöveg, és jobban eljut a közönséghez – mondta Kelemen Gyula, az Énekmondó Együttes zenekarvezetője. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.