Vesztésre áll az Országos Bírói Tanács: újabb bírósági vezetők – köztük dr. Sorok Norbert – álltak ki Handó Tünde mellett

facebook megosztás

A törvényszékek vezetőinek többsége – a mellettük működő járásbíróságok vezetőivel egyetemben – néhány nap leforgása alatt visszautasította az Országos Bírói Tanács (OBT) múlt héten bejelentett, radikális lépését, amellyel az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét, dr. Handó Tündét kísérelték meg elmozdítani hivatalából.

A Debreceni, Miskolci, Nyíregyházi és Egri Törvényszékek, valamint Csongrád megye mellett már a Kecskeméti, Gyulai, Tatabányai, Balassagyarmati és a Budapest Környéki Törvényszékek, valamint a Debreceni Ítélőtábla vezetői is tiltakozásukat fejezték ki a dr. Handó Tündét ért, megalapozatlan támadással szemben.A bírósági vezetők közleményeit ide kattintva olvashatják el.

Az OBH elnöke mellett 2019. május 14-én kiálltak a Dunántúl bírósági vezetői is, köztük dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke:„Megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadtuk az OBT múlt heti döntését az OBH elnökével kapcsolatosan, tekintettel az Alkotmánybíróság előtt az OBT jogszerű működését elbírálni hivatott eljárásra is. Elhatárolódunk az OBT tagjainak 2019. május 8. napján hozott - az OBH elnökének elmozdítását kezdeményező - határozatától.”áll a közleményben.

-------------------------------

A hír margójára kívánkozik: tavaly ősszel írtam – az odavezető okokat is felsorolva – a magyar bírói kar bizalmának a megrendüléséről az Országos Bírói Tanács iránt. Úgy gondolom, az OBT-nél ezt senki nem olvasta – pedig lehet, hogy nem ártott volna…

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.