A 30 milliomodik vendéget köszöntötték

facebook megosztás

A 30 milliomodik vendéget köszöntötték tegnap Zalakaroson. Az 1965 óta üzemelő fürdő egy családi, év végéig igénybe vehető élményfürdő belépővel ajándékozta meg a szerencsés nyertest.  

Lami Attila és családja a Pest megyei Pencről érkezett a Zalakarosi Fürdőbe. A lehető legjobb időpontban váltottak belépőt, hiszen ők lettek a fürdő 30 milliomodik vendégei. A házaspár és gyerekeik egy évben többször is ellátogatnak a fürdővárosba. – Felváltva, hol a fürdőt, hol a hotel strandját használjuk. De főképp a fürdő standjára szoktunk jönni. Nagyon szeretjük, mert nagyon gyermekbarát, és nagyon változatos lehetőségek vannak a szabadidő eltöltésére - említette Lami Attila.


Egy családi, év végéig igénybe vehető élményfürdő belépőt kapott a Lami család (Fotó: Gergely Szilárd)

A nyereményt Novák Ferenc Zalakaros polgármestere és Cziráki László, a fürdő vezérigazgatója adta át. – Egy nagyon kedves házaspár nyerte el ezt a VIP-belépőt, amivel két felnőtt és két gyerek korlátlanul használhatja a fürdő szolgáltatásait - fogalmazott Cziráki László.

A Zalakarosi Fürdő tavaly több mint 650 ezer vendéget fogadott, ezt a számot idén szeretnék felülmúlni.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.