A kormánytól kér támogatást a COOP, hogy ne zárjanak be a boltok

facebook megosztás

A COOP a kormánytól kér támogatást, hogy elkerüljék a boltok bezárását a falvakban - derült ki a cég bejelentéséből. Magyarországon folyamatosan zuhan a boltok száma, főképp a kistelepüléseken. Egyre több a bolt nélküli település.

A COOP elkötelezett a falvak és az ott élő vásárlók iránt, ezért a csoport tárgyalásokat folytat a kormánnyal, hogy milyen formában lehetne támogatással - üzemeltetőtől függetlenül - fenntartani a kereskedelmet a kisebb lélekszámú és gyakorta alacsonyabb vásárlóerejű falvakban, és ezzel megtartani a kistelepülési üzleteket - mondta Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke. "A COOP keresi a kormány partnerségét a megoldásban és nyitott a döntéshozók válaszára, mert úgy véli, hogy szükség van a legkisebb falvak boltjaira" - tette hozzá az igazgatóság elnöke.

A COOP  igen nehéz gazdasági helyzetben van, és annak ellenére, hogy jelenleg Magyarországon dinamikusan növekszik a kiskereskedelmi forgalom, a kisebb boltok nagyon nehéz helyzetben vannak. Ezt támasztja alá a Blokkk.com friss elemzése is, amely szerint tovább csökkent a boltok száma tavaly, így háromezerrel kevesebb helyen lehet ma vásárolni, ötéves időtávot nézve pedig tizennégyezerrel csökkent a számuk. A bolt nélküli települések száma is nőtt.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a kereskedelmi láncok között a COOP lefedettsége kiemelkedő, az üzletlánc jelenleg a legtöbb, közel 1600 településen van jelen, és naponta 1,5 millió vásárlót szolgál ki.

A legkisebb, 2 ezer fő alatti kistelepüléseken azonban rendkívül nehéz gazdaságosan működtetni a boltokat, jóllehet ezek nem csupán az egyetlen kereskedelmi szereplők az adott falvakban, hanem gyakorta az önkormányzatot leszámítva az egyetlen foglalkoztatók is - mondta Pekó.

Közleményük szerint mintegy 4 százalékos növekedés után 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Csoport tavaly, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny nyomása ellenére is őrzi pozícióját a kereskedelmi csoport.

Forrás: portfolio.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.