A közlekedésiekhez buszoznak

facebook megosztás

A labdarúgó NB III záró, 30. fordulójában az FC Nagykanizsa legénysége a BKV Előre otthonába látogat, a találkozó ma 17.30 órakor kezdődik a fővárosi Sport utcában. Két középmezőnybeli legénység találkozik, hiszen a kilencedik helyen álló közlekedésiek fogadják a hatodik dél-zalaiakat. A nagykanizsaiak nem állítják, hogy egyemberes gárda a BKV, de a gólerős labdarúgójukat, Balogh Bencét azért semlegesíteni szeretnék – természetesen a szabályok adta lehetőségeken belül.

- Ellenfelünk már korábban is bizonyította, hogy különösen hazai pályán gyakorlatilag mindenki ellen győzelmi esélyekkel léphet pályára – mondta el Barna László (képünkön), az FC Nagykanizsa vezetőedzője. - Jó csapat tehát, amelynél különösen ügyelni kell a gólkirályjelölt, Balogh Bence játékára. Úgy érzem, máris előrébb lehetnénk a mérkőzésen, ha sikerülne kikacsolnunk majd a kilencven perc során. Várjuk tehát a következő, egyben a szezon utolsó összecsapását az NB III-ban és talán hangsúlyoznom is fölösleges külön, hogy mindent megteszünk a pontért, pontokért. Sérültjeink vannak, hiszen Csáki József, Kovács Olivér és Major Máté játékra nem számíthatok és Kovács György sincs teljesen rendben, de ő minden bizonnyal hadra fogható lesz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.