A Semmelweis-napot ünnepelték a kórház dolgozói

facebook megosztás

Áldozatos munkájukért és hivatástudatukért kaptak köszönetet és elismerést a kanizsai kórház orvosai, ápolói és egészségügyi dolgozói. A Semmelweis-napot immár két évtizede kötetlen hangvételű összejövetelen, a Csónakázó-tó partján ünneplik az intézmény munkatársai a családtagjaikkal együtt. Hagyományosan ezen a rendezvényen hirdetik ki az előléptetéseket, valamint kitüntetéseket is átadnak. A Semmelweis Emlékérmet idén Fehér Éva orvosi könyvtáros kapta.

1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác. Az évfordulón ünneplik a magyar egészségügy napját. A Kanizsai Dorottya Kórház minden évben a Csónakázó-tónál rendez kötetlen hangvételű programot ebből az alkalomból.

– Csaknem ezer ember dolgozik a nagykanizsai kórházban. Több, mint száznegyven orvosunk van, ápolóink és kisegítő személyzet – nélkülük nem képzelhető el ma a gyógyítás. Úgy érzem, ez a maroknyi csapat maximálisan helytállt az elmúlt évben is – fogalmazott dr. Brünner Szilveszter főigazgató-főorvos.

Ezen az ünnepségen hirdetik ki a főorvosi és az adjunktusi kinevezéseket, valamint elismeréseket adnak át, mint például az újonnan alapított Zalakarosi Fürdő Gyógyászatáért díjakat. A kórház Semmelweis Emlékérmét idén a nyugdíj előtt álló Fehér Éva kapta, aki 1974-től intenzív szakasszisztensként, 1982 óta pedig orvosi könyvtárosként dolgozott.


A megbecsülés jelképének számító Semmelweis Emlékérmet idén Fehér Évának (balra) ítélte az intézmény vezetősége

– Orvosi szaklapokból és bibliográfiákból kellett anyagokat előkeresnem. Az orvosoknak ritkán volt idejük beülni a könyvtárba, ezért mindent rábíztak a könyvtárosra. Számomra mindig külön öröm volt, hogy teljes egészében megbíztak bennem – árulta el a szakember.

Az ünnepségen Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő azt mondta: Semmelweis Ignác munkássága, hivatástudata és kitartása a mai innovátorok számára is példát mutat.


Cseresnyés Péter: Semmelweis Ignác ma is példa az innovátorok és az egészségügyben dolgozók számára

– Azoknak, akik nemcsak a napi rutin szerint dolgoznak, hanem minden nap próbálják jobban végezni a munkájukat. Ez igaz az egészségügyre is, ahol nem rutinok vannak, igaz, bizonyos protokollt be kell tartani a gyógyításban. Még egy nagyon fontos tényezőre szükség van: az emberi odafigyelésre, az odaadásra, a szolgálatra – hangsúlyozta a politikus.

A Semmelweis-napi összejövetel a kórházi dolgozók elismerése mellett a kikapcsolódásról is szól. A programot főzőverseny is színesíti – ennek és a Kórház Szépei szépségversenynek az eredményét is kihirdették a nap végén.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.