Az oválon is eredményesen tekertek

A budapesti Millenáris úgynevezett betonteknőjében a pályakerékpárosok diákolimpia döntőjét (a versenyszám egyéni időfutam volt több fordulóban 1, 2 és 4 körön, egy kör 412 méter volt) rendezték és kifejezetten pályakerékpáros fináléban most először vettek részt zalai versenyzők.


A kanizsai diákok kipróbálhatták már a pályakerékpározás sportágát is a diákolimpia döntőjében

A négy rozgonyis és az egy-egy mezős és batthyánys bringás kitűnően szerepelt, legyőzhető ellenfeleiket szinte kivétel nélkül legyőzték, s mindannyian a dobogóra állhattak a B kategóriások (nem igazolt versenyzők) küzdelmei után. A mezőny még - 36 iskola mintegy félszáz tanulója – ugyan nem volt nagy, de az eredmények így is szépen mutatnak. A kanizsai tanulóknak, mint inkább országúti kerékpáros gyerekeknek is óriási élményt jelentett a versenynap, ráadásul a korábbi remek pályakerékpáros Somogyi Miklós mellett két olimpiai bajnokkal, az éppen a szomszédos jégcsarnokban tréningező rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu Shaoanggal és Liu Shaolin Sándorral is összeállhattak a fiatalok egy-egy kép erejéig.

Eredmények: U11: 1. Nagy Kíra (Rozgonyi), U13: 1. Börcsök Jana (Rozgonyi), U15: 1. Kertész Noémi (Rozgonyi), U17: 1. Kovács Dóra (Batthyány), 2. Szokol Evelin (Rozgonyi), U19: 1. Varga Nóra (Mező). Az iskolák összesített pontversenyében a Rozgonyi első helyezést ért el, a diákokat Jeszenői Csaba készítette fel.