Bővül a térfigyelőkamera-rendszer – Tovább nő a biztonság

Húsz millió forintból újul meg a térfigyelőkamera-rendszer – a fejlesztés során nemcsak az elavult technikát cserélik le, de új térfigyelési pontokat is létesítenek. Egyebek mellett ennek részleteiről is tájékozódott a képviselő-testület a májusi közgyűlésen.

Az idei költségvetésben 20 millió forintot különített el az önkormányzat a térfigyelőkamera-hálózat korszerűsítésére. A városban jelenleg félszáz térfigyelési pont működik, Miklósfán megkezdődött további négy létesítése, illetve Bagolán is kijelölték már azt az öt helyszínt, ahová kamerákat telepítenek a közeljövőben.

– A településrészeken a helyi városszépítő egyesületekkel, illetve a Nagykanizsai Rendőrkapitánysággal együttműködve választottuk ki, hol indokolt a kamerák felszerelése – mondta el kérdésünkre Dénes Sándor polgármester. – Ami pedig a belvárost illeti, úgy döntöttünk, hogy a már nem megfelelő képet biztosító, elavult analóg eszközöket lecseréljük digitálisra, és még több térfigyelőt helyezünk ki. A közbiztonság növelésére nem lehet eleget költeni, állandó feladatot jelent a mindenkori önkormányzat számára, ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kamerák jelenléte érezhetően bír visszatartó erővel, és a bűnesetek felderítésében is rendkívül nagy segítség a rendőrök számára.


Bár tavaly csökkent a tűzesetek száma, idén jóval több lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat az év első felében

A közgyűlésen a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2018-as beszámolója is napirenden volt. Ebből kiderült, hogy a korábbiakhoz képest csökkent a tűzoltói beavatkozást igénylő események száma, és – az elmúlt évekkel ellentétben – nagyobb természeti kihívásokkal sem kellett szembenézniük a katasztrófavédőknek. A kevésbé csapadékos idő miatt mindössze három külterületi helyszínen alakultak ki sárátfolyások, és csökkent a tűzesetek száma is. A szén-monoxid-mérgezés tekintetében érdemi változás nincs, de legalább nem történt tragédia az illetékességi területen.

– Hála Istennek, tavaly kevesebbszer riasztották a tűzoltókat, és az időjárás sem okozott gondot, így maradt erőforrásuk arra, hogy a szakmai tevékenység mellett különféle infrastrukturális beruházásokat valósítsanak meg – fogalmazott Dénes Sándor. – A Kossuth téri épület víz- és szennyvíz-rekonstrukciója már időszerű volt, és elkészült a Letenyei Katasztrófavédelmi Örs új épülete is, amely a hivatásos egység mellett az önkéntes egyesületnek és gépjárműfecskendőjének is helyet biztosít.

Nemcsak a rend- és társvédelmi szervek munkája került előtérbe a májusi közgyűlésen: a képviselőknek a 2019–2020-as nevelési évben indítható csoportszámokat is jóvá kellett hagyniuk.


Idén megállt az óvodába jelentkező gyermekek létszámának csökkenése (Fotó: Gergely Szilárd)

– Az óvodai beiratkozások rendben megtörténtek, és úgy néz ki, hogy szeptembertől 53 csoporttal működnek majd az intézmények. Örömteli hír, hogy idén megállt az óvodába jelentkező gyermekek létszámának csökkenése, ugyanakkor újfajta kihívásra is számítunk. Mint arra Balogh László, a humán bizottság elnöke rámutatott:a közeljövőben a nyugdíjazások és az óvodapedagógusi korösszetétel miatt 17 betölthető óvodapedagógusi álláshely lesz, tehát a tagintézmények várják a fiatal és pályakezdő óvónőket és óvóbácsikat.

A beiratkozásokról szóló tájékoztató arra is kitért, hogy a Kossuth-tagóvoda Szent Imre utcai telephelyéről egy csoportot átköltöztetnek a Kossuth téribe. A döntést a demográfiai mellett szakmai tényezők is indokolták, hiszen a közelmúltban felújított tagóvodában korszerű keretek közt folyik a nevelés, az eddig is helyhiánnyal küzdő telephelyen pedig – a felszabaduló helyiségben – lehetőség nyílik a régóta igényelt tornaszoba kialakítására.

Nemes Dóra