Diákhitel Központ: a bérek növekedésével könnyebb visszafizetni a hitelt

facebook megosztás

A bérek növekedése kihat a Diákhitel ügyfeleire is, könnyebben tudják visszafizetni a hitelüket - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán.    

Kifejtette: a KSH adatai szerint 2016 és 2018 között Magyarországon több mint 30 százalékkal nőttek a bruttó bérek, a következő három évre is hasonló bérnövekedésre lehet számítani.    

Ismertette, hogy Magyarországon 2001 óta több mint 400 ezer diák kapott diákhitelt. Tavalyi reprezentatív felmérésük szerint 52 százalékuk, több mint 200 ezer diák mondta, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna elkezdeni, lefolytatni, befejezni felsőoktatási tanulmányait.    

Magyar Péter szólt arról, hogy október 1-jén lép hatályba a kormány májusi döntése alapján a Diákhitel3 termékük, a nyelvvizsga diákhitel. Magyarországon több tízezer diák van, akik ugyan letették a záróvizsgájukat, de nem tudtak diplomát szerezni a nyelvvizsga előírás miatt, a Diákhitel3 konstrukcióval nekik nyújtanak segítséget - tette hozzá.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.