Élettörténetek

facebook megosztás

Életükről meséltek gyógyulás útján lévő drogfüggők tegnap fiataloknak Kistolmácson. A 15 éve működő Kortárssegítő-képző táborban 25 iskolás vesz részt, ők a jövő tanévtől korosztályuknak nyújthatnak segítséget.

A Magyar Református Egyház által működtetett ráckeresztúri drogrehabilitációs központból érkeztek azok a fiatalok, akik életükről, a droghoz vezető útjukról és a gyógyulásról is meséltek a táborozóknak. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy bizonyságok legyünk a változásra. Én is szenvedélybetegként érkeztem, az én múltam is takarja ezt, és tapasztalati segítőként vagyok jelen, illetve három, az életén most dolgozó fiatallal érkeztem – mondta el Kocsis Attila „Fati”, a MRE Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának terápiás munkatársa.

A leendő kortárssegítőket a táborban a segítségnyújtás módjaival, a veszélyhelyzetek felismerésével ismertetik meg, hogy aztán tudásukat ők továbbadhassák társaiknak. – Igazából azért szeretnék kortárssegítő lenni, mert azt gondolom, hogy az a világ, amelyben élünk, egyre rosszabb lesz, és mi pont azok a kamaszok vagyunk, akiknek nagy szükségük van a segítségre. Minden gyermeket valamilyen szinten bántanak, lehet ez kiközösítés, depresszió, családi okok, vagy külső. Rengeteg gyermek menekül alkoholba, drogba, és én ezt szeretném valamilyen szinten megelőzni, hogy leülök velük, beszélgetek, igyekszem kérdésekkel segíteni, rávezetni őket a megoldásra, hogy érezzék azt, hogy valaki van mellettük – fogalmazott Tánczos Gréta Lujza.

A feldolgozott témák között szerepelnek a szenvedélybetegségek, a bántalmazások, de nagyon fontos terület a kommunikáció és az önismeret. A veszélyhelyzetek tárháza ugyanis a világ változásával sokat változik. – A helyzet nem rosszabb, vagy jobb, hanem más. Más típusú veszélyek leselkednek a gyermekekre, felnőttekre, mint annak idején. Mi is voltunk kamaszok, utakat kerestünk, de ezeknek a gyermekeknek már más veszélyekkel kell szembenézni és alkalmazkodni – nyilatkozta Bükiné Papp Zsuzsanna alezredes, bűnmegelőzési alosztály vezető.

A Kortárssegítő-képző tábort a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatja, a megyében jól működő program országos bevezetése is várható a jövőben.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.