Elindult a dunántúli fürdőtúra

facebook megosztás

A napokban együttműködési megállapodást írt alá a zalakarosi, a sárvári és a büki fürdő, az akció nyitánya lesz a kedvezményes strandolási lehetőség.

Azok a vendégek, akik meglátogatják mind a három fürdőt, a negyedik belépőjegyet már 50 százalékos kedvezménnyel válthatják meg. A látogatók augusztus 31-ig egy füzetben gyűjthetik össze a három létesítmény pecsétjét. A beváltásra szeptember 1-jétől szilveszterig lesz lehetőség. – A sárvári kollégámmal közös a múltunk, hiszen mind a ketten vízművesek voltunk, s úgy gondoltuk, hogy ezt az együttműködést átültetjük a fürdőkhöz is, s közös marketing akciókat hirdettünk, illetve a dolgozóinkat kedvezményesen engedtük be a másik fürdőbe. Jelezte Bükkfürdő is, hogy csatlakozik ehhez, s a múlt hét szerdán kötöttünk egy együttműködési megállapodást, és egy marketing akciót is hirdettünk, dunántúli fürdőtúra néven. Az akció során egy kuponfüzetbe pecséteket gyűjthetnek a vendégeink, akik a legdrágább belépőt megváltják az adott fürdőbe, s aki mind a három fürdőből begyűjti a pecsétet, az az ősztől 50 százalékos kedvezménnyel válthat belépőt bármelyik fürdőbe a három közül - mondta Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.