Falunapot tartottak Fityeházán

facebook megosztás

Falunapot tartottak Fityeházán. A rendezvény egyben gyereknap és elszármazottak találkozója is volt. A programon átadták a település felújított játszótereit és szombattól egy helytörténeti kiállítás is várja az érdeklődőket a régi iskolában.

Sokan voltak kíváncsiak a helytörténi tárlatra Fityeházán. A településről gyűjtött tárgyi emlék közül a legtöbb a 19-20. század fordulójáról származik. – Nem csak területében szeretnék a szervezők, ha nagyobb lenne ez a gyűjtemény, hanem állományában is. Azt hiszem, hogy ez a gondolat nagyon-nagyon jó és fontos, hiszen akik bemennek ebbe a szobába, főként a fiatalok, azok szüleik, nagyszüleik viseletét, mindennapi eszközeit ismerhetik meg, s azt, hogy miként éltek a nagyszülők, dédszülők ebben a faluban vagy éppen a környéken. Megtudhatják, hogy az állatgondozást miként végezték, mit olvastak, miben jártak templomba - fogalmazott Cseresnyés Péter, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.


Hamarosan bővíteni is szeretnék a falunapon megnyitott helytörténeti tárlatot Fityeházán

A helyi óvodások műsora nyitotta a falunapi zenés műsort. A gyerekek számára külön öröm, hogy a rendezvényen – több más fejlesztés mellett - hivatalosan is átadták a település felújított játszótereit.– Több apropója is van a falunapnak, most készültek el a játszóterek, kettő is, a főtéren, s a Szent István téren is átadtunk egy-egy ugrálóvárat és az óvoda is kapott egy ugrálóvárat - mondta Tatai István, Fityeház polgármestere.

A környékbeli kórusok produkciója mellett finom ételek és italok várták Az érdeklődőket a fityeházai falunapon. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.