Fokozódik a forróság

facebook megosztás

Fokozódik a forróság, a hét második felében akár 35 fok is lehet Nagykanizsán. A kánikula miatt az országos tiszti főorvos vasárnap éjfélig a legmagasabb fokú hőségriasztást rendelte el. A szakemberek szerint fontos, hogy ebben az időszakban kerüljük a cukros, illetve alkoholtartalmú italok, valamint a nehéz, zsíros ételek fogyasztását.

A legkisebbeket nem különösebben zavarta a nagy meleg ma az Erzsébet téren. 10 óra után a nagyon erős UV-sugárzás miatt viszont a legtöbben hazavitték a város főteréről gyerekeiket, unokáikat. –  Mi nagyon vigyázunk az unokánkra, abszolúte nem hozzuk ki a lakásból, reggel kitárom az ablakokat. Most csak azért jöttünk el, hogy a piacon nézelődjön és itt a téren a vizet is megnézze, mert imádja, de lassan megyünk is, mert aludnia kell. A szoba hűvös, le van húzva a redőny, s ebbe a déli időszakba sehova nem megyünk ki - említette Nagy Lajosné.

A szakemberek szerint a 60 év felettiek számára különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel a meleg nyári napokon. – Málnát, szódát kell inni, rengeteget, mert ha az ember nem iszik, akkor vége. Nekünk az egészségünk már nem olyan, mint a fiataloknak, így pláne sokat kell innunk - fogalmazott Salamon István.

Egyes felmérések szerint a magyar fiatalok még kevésbé figyelnek oda arra, hogy eleget igyanak, de ez a tendencia is egyre inkább javul. – Az ilyen meleg napokon, mint a mai, mindig van nálam egy üveg víz. Hisz fontos, hogy megfelelően legyek hidratálva - tette hozzá Hackl Réka.

Az előrejelzések szerint a napokban tovább melegszik az idő, pár fokos enyhülés csak hétfőtől várható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.