Gyermeket nem négy évre vállalnak a fiatalok

facebook megosztás

A stabilitás igénye. Ha keressük az európai választás eredményének titkát, lehetetlen figyelmen kívül hagyni.Az Alapjogokért Központ igazgatója már a szavazóhelyiségek megnyitása előtt ráérzett erre: …értékeljük-e az országban kialakult, Európában egyébként valóban párját ritkító stabil viszonyokat? A „jót” egy idő után ugyanis hamar megszokja az ember, természetesnek, nyilvánvalóan létező adottságnak fogja fel, és nem is érzékeli, hogy az nem „csak úgy”, magától van.


Aki már megtapasztalta, milyen szülőnek lenni, ha újrakezdené, akkor sem hagyná ki a családalapítást (Fotó: Kanizsa TV)

Picit olyan ez, mint az egészséges lélegzés képessége: „alapjáraton” természetesnek vesszük, hogy van levegő, hogy tudunk lélegezni – és csak akkor „esik le”, hogy ez milyen fontos és kivételes dolog s képesség, amikor hirtelen légszomjunk lesz, vagy valami felső légúti megbetegedés miatt alig kapunk levegőt – folytatta Szánthó Miklós. – Akkor eszünkbe jut, hogy milyen fontos az a valóban nagyon hétköznapi gázelegy, amit levegőként ismerünk, és milyen rendkívüli képességünk az életben maradáshoz a légzés, amire fuldoklás közben vágyakozunk. És néha egy kicsit úgy érzem, hogy így vagyunk a Magyarországon kialakult, politikailag és gazdaságilag is stabil helyzettel. Amikor válság volt; amikor szokványos jelenségnek számított tüntetők kardlapozása; amikor idegesítő, de adott helyzet volt, hogy amorális politikusok vezetik az országot; amikor a megszorítások politikája dominálta az aktuális év költségvetését, akkor sokan arra vágyódtak, arra áhítoztak, hogy ez az időszak érjen végre véget, és ne a bizonytalanságról, az általános kilátástalanságról szóljon a közélet, hanem teremtődjenek meg a normális kormányzás – és a normális élet – feltételei. És most, hogy ez jó pár éve adott, talán úgy tűnik: minden további (szavazási) aktus nélkül így is lesz mindörökké. Holott ez természetesen nem igaz, ennek fenntartásához politikai és szavazói teljesítmény szükséges.


Novák: Azoknak szeretnénk segíteni, akik azért nem vállalnak második, harmadik gyermeket, vagy azért nem vágnak bele a családalapításba, mert anyagilag nehézséget okozna számukra

Novák Katalin államtitkár pedig a családvédelmi akcióterv kapcsán – a kérdésre: mi a biztosíték arra, hogy a mostani feltételeket nem változtatja meg négy, nyolc vagy tizenkét év múlva egy esetleges új kormány? – így felelt februárban: – Ha szarkasztikus szeretnék lenni, a biztosíték az, ha ránk szavaz a magyar emberek többsége, és polgári kormánya marad az országnak. Az elmúlt harminc évet tekintve jól kirajzolódik: amikor polgári kormány volt, bővültek a családtámogatások, amikor nem, akkor azokat megszüntették. A tavalyi választási kampányban az ellenzéki pártok közül több konkrétan fenyegette a választóit azzal, hogyan fogják megszüntetni például a csokot, ha esetleg nyernek. A nemzeti konzultáció éppen ezért fontos, megmutatta, hogy a családok segítése mögött nemzeti egyetértés van. A fiatalok nem négy évre vállalnak gyermeket.


Amikor polgári kormány volt, bővültek a családtámogatások, amikor nem, akkor azokat megszüntették

A Gyurcsány-párt hatalmas erőforrásokat megmozgató – lépten-nyomon Dobrev-portrékban megnyilvánuló – kampánya arra mindenképpen jó volt, felébresztette az emberek veszélyérzetét. Mindez elveszíthető. Akár tavaly tavasszal, most is erre adott válasz a kiemelkedő részvételi arány. Nem lesz másként ősszel sem.

Gyurcsány: Every other Hungarian is a Fidesz voter. A landslide.

A pártelnök közösségi oldalán minap megosztott dokumentumfilmben olvastuk e szavakat, miközben egy romkocsmában magábazuhant házaspárt látunk. A 2018-ban a listán 49,27% arányú Fidesz győzelemre reagált így a Gyurcsány-párt eredményváróján a most már nyíltan Európai Egyesült Államokkal kampányoló Dobrev férje. Ami magyarul így szól: Minden második magyar Fidesz szavazó. Toronymagasan. A rendezőnő kizárólagos hozzáférést kapott a volt miniszterelnök kampányához és személyes életéhez. Leleplezőnek szánták. Az lett. Múlt vasárnap 52,56%-ot ért el a kormánypárt. Erre mi mást mondhatott volna az ellenzék vezére: Ez egy igazi örömünnep.

Papp János

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.