Idén is drágulnak az idegenforgalmi főszezonra a horvát autópályadíjak

facebook megosztás

Idén is drágulnak az idegenforgalmi főszezonra a horvát autópálya-díjak. A szezonális áremelés – hasonlóan az elmúlt évekhez – őszig lesz érvényben, mértéke pedig mintegy 10 százalékos, így például a Zágráb – Split szakasz az eddigi 180 kuna helyett 200-ba kerül majd. Az utóbbi napokban egyébként már egyre többen indulnak az Adriára, a régi letenyei határátkelő azonban – a Mura-híd felújítása miatt – július 31-ig zárva tart. A zökkenőmentes utazás érdekében a hatóságok kérik az autósokat, hogy még a határátkelő előtt készítsék elő a személyi igazolványukat vagy az útlevelüket. Alternatív, elkerülő útvonalként a barcsi és a berzencei közúti határátkelőhelyet, illetve a Szlovénia irányába vezető M70-es autóutat ajánlják a szakemberek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.