Idén is magabiztos léptekkel halad előre a zalai ingatlanpiac

facebook megosztás

A hazai ingatlanpiacot idén is átjárja az építkezési és a vásárlási kedv. A tendencia említésekor sokaknak a fővárosban álló daruk és a városban egymást érő ingatlanirodák jutnak eszébe, pedig a vidéki területeken is egyre nagyobb a hangsúly. Ennek a lendületnek a fennmaradását a következő időszakban érvénybe lépő falusi CSOK támogathatja.

A lendület az egész piacot áthatja

Az év elején több szakértő úgy gondolta, hogy idén érezhetően vissza fog esni az építkezési kedv, ám az építőipar január és április között több mint 45%-kal nőtt, ezen belül a lakásépítéseket magába foglaló épületépítések 40%-kal bővültek az előző év azonos időszakához képest.

Ezzel párhuzamosan a használt ingatlanok piaca sem pihen. A szegmensnek a július 1-jén életbe lépő, közel 2500 települést érintő falusi CSOK adhat új irányt, amellyel nem járnának rosszul azok a családok, akik nyitottak rá, hogy egy kicsit eldugott, visszafogott népességszámú településen vegyenek házat.

Folytatódik a Nyugat-dunántúli ingatlanpiac felívelése

Az árváltozás üteme elsősorban egy-egy terület népszerűségéről ad képet. Ha a Nyugat-dunántúli régiót nézzük meg közelebbről, akkor azt látjuk, hogy Vas megyében 7%-kal, Zalában 11%-kal, Győr-Moson-Sopronban pedig 13%-kal emelkedtek az átlagos reálingatlan árak az év első öt hónapjában – tehát mindegyik terület lekörözte az időszakban országosan jellemző 2%-os drágulást.


Grafika: ingatlannet.hu

A felvázolt képet tovább árnyalják a megye határain belül elhelyezkedő városok. Ezt tükrözi többek között Zala megye, ahol kirajzolódik, hogy Nagykanizsán és Zalaszentgróton 2%-kal, Keszthelyen és Hévízen 3-4%-kal, Zalaegerszegen pedig 10%-kal bővültek az átlagos négyzetméterárak az említett időszakban.

A százalékok természetesen nem adnak képet az aktuális árszínvonalról, mellyel kapcsolatban a típusok szerinti szórással is számolni kell. Nyugat-Dunántúlon a szegmens legmagasabb átlagárai Győr-Moson-Sopron megyében tapasztalhatók, ehhez képest Zala és Vas megye árszínvonala29-35%-kal kedvezőbb.


Grafika: ingatlannet.hu

A családi házakat nézve az említett zalai városok közül Hévíz emelkedik ki az árszínvonal tekintetében, a középmezőnybe Zalaegerszeg és Nagykanizsa sorolható 180-183 ezer Ft/m2 átlagárakkal, Zalaszentgróton pedig az érdeklődők 129 ezer Ft/m2 átlagáron találhatnak az elképzeléseiknek megfelelő házat.

Az ingatlanhirdető portál májusi statisztikái alapján hasonló tendenciák figyelhetők meg a lakások szegmensében is. Ebben a tekintetben Nyugat-Dunántúlon Zala megyében mutatkoznak a legkedvezőbb átlagárak, annak határain belül viszont százezres differenciálokkal kalkulálhatunk.


Grafika: ingatlannet.hu

A Zalaegerszegen és Nagykanizsán eladó lakások 10-17%-kal elmaradnak a megyei szinttől – kivételt képeznek a zalaegerszegi panellakások, amelyek 33%-kal felülmúlják azt. Keszthelyen és Hévízen pedig tetten érhető a Balaton közelsége, amely utóbbi esetben 40%-kal, azaz mintegy 150 ezer forinttal magasabb átlagos négyzetméterárak formájában nyilvánul meg.

Forrás: ingatlannet. hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.