Jön a Giro Kanizsára!

facebook megosztás

Hivatalossá vált, hogy a jövő évi – a világ egyik legjelentősebb „háromhetese” keretében – a Giro d'Italia országúri kerékpáros körverseny nemzetközi nagyágyukat is felvonultató mezőnye Nagykanizsát is érinti tehát - 2020-ban. Sőt, nem csupán áthalad, de a harmadik szakasz befutója is a dél-zalai városban lesz.


Ennél minden bizonnyal látunk még részletesebb térképet is az olasz kerékpáros körverseny magyarországi "vendégeskedéséről", ami biztos, hogy jövőre a Giro d'Italia mezőnye Nagykanizsára is ellátogat

Illusztráció: Giro Hungary 2020/facebook

Az olaszországi szervezők is már jó ideje alkalmazzák azt az „eljárást”, hogy az 1909-ben alapított versengés egyes - legkézenfekvőbb módon a nyitó -szakaszait a „Csizmán” kívül rajtoltatják el. Már korábban ismertté vélt, hogy jövőre Magyarország is csatlakozik a „társrendező” országok sorához, mi több, a magyar fél három szakasz megrendezésének lehetőségét is megkapta. Ezen három szakasz közül az első a fővárosi prológ lesz 2020. május 9-én, a második etap a Budapest – Győr közötti távot takarja május 10-én, hogy 2020. május 11-én a mezőny Székesfehérvárról induljon és a Balaton-felvidéket bebarangolván a befutóhoz már Zalában, a megyén belül is Nagykanizsán érkezzen!

Nem akármilyen szint egy ilyen versenyen, mint a Giro - ráadásul nem is olasz helyszínként – szerepet vállalni, Nagykanizsa városa ezzel egy valódi sportvilágbeli „brand” részévé vált azzal, hogy jövő év májusának első felében az olasz országúti kerékpáros körversenyt, egyben annak mezőnyét vendégül láthatja.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.