Könyvbemutatóval folytatódott a 90. Ünnepi Könyvhét kanizsai programsorozata

Könyvbemutatóval folytatódott a 90. Ünnepi Könyvhét kanizsai programsorozata – Ördög Ferenc, Ollé Magdolna és Széchenyi Magdolna közösen készített Családnévmutató című művét ismerhették meg az olvasók a városi könyvtárban. A most kiadott könyv a történészek, névkutatók munkáját segítheti.  

Ördög Ferenc egyik utolsó munkáját, a Csánki Dezső történelmi földrajzához készült Családnévmutatót mutatták be pénteken az ünnepi programsorozat keretében. – Családneveket találunk benne, de név nélküli birtokosokat, mint például városok, a királyné, s egyházi intézmények is szerepelnek benne. Azt kell róla tudni, hogy nagyon nagyban megkönnyíti a történészeknek, történeti földrajzosoknak, nyelvtörténészeknek, névkutatóknak a munkáját - mondta Dr. Slíz Mariann egyetemi adjunktus, nyelvész.


Ördög Ferenc egyik utolsó munkáját, a Csánki Dezső történelmi földrajzához készült Családnévmutatót ismerhették meg az olvasók a városi könyvtárban

A nemzetiségi viszonyok iránt kutatók számára is nagy segítséget nyújtó kötet a Czupi Kiadó és a Magyar Nyelvtudományi Társaság közös kiadásában jelent meg. A szervezők a névmutató megjelentetésével és a könyvbemutatóval egyben a köztiszteletben álló kanizsai nyelvész munkássága előtt is tisztelegtek. – Ördög tanár úr nagy hatással volt az életpályámra, azért nem lettem mérnök s lettem bölcsész, mert Ördög tanár úr volt a magyartanárom. Most, amikor posztumusz megjelenhetett a munkája, akkor ez egy nagyon fontos elem volt lelkileg is, s tudta a szakmai közvélemény, a nyelvészek közvéleménye, hogy van Nagykanizsán egy kiadó, amelyik már adott ki nyelvészeti könyvet Ördög tanár úrtól - fogalmazott Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója. 

A jubileumi ünnepi könyvhét kanizsai programja Péntek Imre, Németh János és Kelemen Gyula: Noé bárkája című kötetének bemutatásával folytatódott.