Közel 400 ezer forintos kárt okozott a féltékeny barátnő, de a pasija sem úszta meg szárazon

facebook megosztás

Még ilyet: közel 400 ezer forintos kárt okozott a féltékeny barátnő, de a pasija sem úszta meg szárazon. A harcias amazon ütött és harapott, majd a sodrófa is előkerült, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva a férfinek. Nem csoda, ha a szerencsétlenül járt pasi ezután új, nyugodtabb és kedvesebb barátnőt keres majd magának. A részletekről dr. Pirger Csaba főügyészségi ügyészt, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

Egy 25 éves, várvölgyi nő és a barátja Zalaegerszeg kertvárosában, 2018. november 07. napján, éjfél körül, a fiatalember tulajdonát képező személygépkocsijában – féltékenység okán – hevesen vitatkozni, veszekedni kezdtek.

Amikor a férfi ki akarta rakni a kocsiból az egyre agresszívabb lányt, a dühbe gurult nő hangosan kiabálni kezdett, és a férfi felé csapdosott, az üléseket rugdosta, sőt, a kormányt is rángatta. Mindketten kiszálltak, amikor a nő továbbra is hangoskodott, ütötte a férfit, aki megpróbálta lefogni, és ellökni magától. A nő azonban többször is megharapta a férfi mindkét karját, majd visszaült a gépkocsiba, rángatta annak kormányát, ezután pedig letörte az irányjelzőt, és az ablaktörlő kapcsolóját is. A férfi ekkor a nőt kirántotta a kocsiból, adott neki egy pofont, és ellökte magától, majd beült a kocsiba, az ajtót pedig magára zárta.

A harcias nő ekkor sem adta fel, és az autó üvegeit vette célba: erőteljesen ütni kezdte az ablakokat. Rövid idő elteltével a nő ismét megjelent, és egy sodrófával kezdte ütlegelni a kocsit, amitől a motorháztető behorpadt, az első és hátsó lámpák búrája, valamint az első szélvédő kitört, mindkét „A” oszlopon horpadás keletkezett, a bal első ajtó fényezése megsérült, valamint a rádió antenna és a hátsó ablaktörlő lapát is letörött. A rongálással a személygépkocsiban 376.820,-Ft kár keletkezett, míg a bántalmazás következtében a férfinak nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A nő e cselekményével olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség garázdaság, rongálás és testi sértés vétsége miatt emelt vádat a magáról megfeledkezett, 25 éves nő ellen a megyeszékhely járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.