Még lehet jelentkezni az Ifjú Állatvédők Napközis Táborba

facebook megosztás

A nagykanizsai állatmenhely nyári táborában a felelős állattartásról tanulhatnak a fiatalok. A programok között nemcsak ismeretterjesztő előadások, sport és szellemi vetélkedők szerepelnek, hanem a gyerekek aktívan is részt vehetnek az állatotthon életében. Az Ifjú Állatvédők Napközis Táborát július 8. és 12. között tartják, jelentkezni pedig július 4-ig, a jelentkezési lap kitöltésével lehet. További információ az állatmenhely közösségi oldalán található.


A nagykanizsai állatmenhely nyári táborában a felelős állattartásról tanulhatnak a fiatalok

– A hét elején, az első nap kiválasztunk mindenkinek egy kutyát, aztán velük járkálunk a Sétakertbe. A séta alkalmával a kutya megtanul láb mellett menni, visszajönni, szót fogadni, a másik kutyával nem összeverekedni – egyáltalán viselkedni. A gyerekeket arra is megtanítjuk, hogy ha a kutya a dolgát végzi útközben, akkor azt össze kell szedni. Aztán a Csó-tón, egy kis pihenő után egy nagy kört alkotva megtanítjuk a kutyákat leülni, feküdni, megfordulni, szintén láb mellett menni, mert ez egy nagyon fontos a séta alkalmával, hogy normálisan tudjon menni, tehát ne rángassa, ne maradjon le. Amikor menni kell, akkor menjen, amikor szabadfoglalkozás van, akkor viszont szimatolhat és ő is egy kicsit élvezheti a kint létet – fogalmazott Varga Károlyné, az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület elnöke. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.