Még pár napig láthatók a cserkészemlékek a múzeumban

Még pár napig látható a múzeumban az a cserkészing, amelyet a hónap műtárgyának választottak az intézmény munkatársai. A vitrinben egy cserkészsapka, egy váll-lap és egy kitűző is helyet kapott. Az 1920-as években viselt, khaki színű ing Vegele Károlyé volt – a gimnáziumi tanár vezette Nagykanizsa első cserkészcsapatát, amelyet 1919 végén alapítottak a kegyesrendi gimnáziumban. A 74. számú Törekvés megalakulását rövidesen több másik is követte, az 1920-as évek elejére már minden nagyobb kanizsai oktatási intézménynek volt cserkészcsapata.


Horváth Franciska mutatja, milyen volt a cserkészsapka és váll-lap

– Nyári táborokat szoktak ők is szervezni, és ez a piarista cserkészcsapat, a 74. sz. Törekvés tagjai elsősorban az Inkey család birtokain, a közeli Iharosberényben és Pogányszentpéteren található birtokokon táboroztak. Még a IV. Világdzsemborin is voltak, amit 1933-ban Gödöllőn tartottak. Tehát nyaranta különféle táborokban töltötték az idejüket, rendszeresen összejöttek. A múzeumban számos emlékünk van erről, egy egész fotóalbum van a birtokunkban Vegele Károly jóvoltából. A nyár apropóján gondoltuk, hogy erről megemlékezünk – mondta el kérdésünkre Horváth Franciska történész-muzeológus.

Borítókép: Thúry György Múzeum