Megemlékezés

A Nagykanizsáról és környékéről történt bevagonírozások áldozatai előtt hajtottak fejet ma a városban, a vasútállomáson.1950 és 1953 között mintegy 10 ezer ártatlan embert családostól hurcoltak a Hortobágyon létesített szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokba. A kommunista rémuralom háborús hisztériát keltett, aminek áldozataivá főként a déli és nyugati határsávban lakók, valamint nagyobb települések polgárai lettek.

Az elhurcoltakat önkényesen válogatták ki a településeken. A bevagonírozásokat elszenvedők ma közösen emlékeztek az átélt történelemre. – Olyan emberekre emlékezünk ma, akik a munka teremtő erejében bízva építették őseinktől és elődeinktől örökölt kultúránkat. Amit értékeket és közösséget nem ismerő komornyikok el kívántak törölni a világból, pusztán azért, mert léteztek. A létezésük volt a bűnük, a létezésük volt a szálka a kommunisták szemében. azért is jöttünk el a mai napon, hogy közösen emlékezve kiálljunk azon embertársainkért és családjaikért, akik otthonukat veszítve a világból lettek kitaszítva, mert hogy a hatalom úgy kívánta – fogalmazott Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.


Idén is a hozzátartozók, családtagok gyűltek össze a vasúton

A vasúti megemlékezésen többen voltak, akik átélték a borzalmakat fiatal korukban. – Gimnazista voltam, édesapám Surd, Belezna, Pátró jegyzője volt már 32 éve. És jöttek a TSZ-t megalakítani, szombaton jöttek oda édesapámhoz, hogy jegyző úr, aláírjunk, beálljunk?  Édesapám azt mondta, menjetek a hegyre, menjetek a mezőre, ne találjanak otthon. Ezt a párttitkárnak közvetítették, június 20-án már ott volt a kitelepítési parancs, 6 rendőrrel. Minden ablakunk alatt rendőr állt, gépfegyverrel, és úgy vittek el bennünket – mondta el Varga Árpádné. A megemlékezés végén több szervezet, a hozzátartozók helyezték el koszorúikat a soha el nem múló emlékezés jegyében.