Megemlékezést tartott a HONSZ kanizsai csoportja

facebook megosztás

A nagykanizsai temetőben is megemlékeztek a magyar nemzet mindenkori hőseiről. A HONSZ (Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége) Nagykanizsai Hadigondozottak Klubjának összejövetelén Poprádi Zoltán ezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke felidézte a nemzeti emlékünnep történetét, majd arról beszélt: Kanizsán a város katonamúltjából adódóan is fontos a méltó tiszteletadás mindazok számára, akik a fronton elestek. A HONSZ kanizsai csoportja évente több alkalommal tart megemlékezést a Tripammer utcai temetőben.


A HONSZ kanizsai csoportjának tagjai évente többször is leróják kegyeletüket a temetőben

– Én úgy érzem, kötelességünk megemlékezni ezekről az emberekről. Sajnos közülünk mindenki édesapja ott maradt, ezért is szerepel a HONSZ megnevezésében az a szó, hogy „hadiárvák” – mutatott rá Gerencsér József, a klub vezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.