Megrázó pillanatok a zsarolással vádolt, kanizsai B. Tamás tárgyalásán: „Csufi” fenyegetéseitől máig retteg a fiatal lány

facebook megosztás

Tegnap kezdődött a „Csufi” becenévre hallgató, 45 éves B. Tamás bűnpere a Nagykanizsai Járásbíróságon. A délutánba nyúló tárgyalás nem szűkölködött drámainak nevezhető pillanatokban sem. Csak egy eseményt ide: a megzsarolt, fiatal lány az események felidézése közben olyan zaklatott állapotba került, hogy dr. Török Judit bírónak szünetet kellett elrendelnie. De kezdjük az elején.

Mint arról korábban már beszámoltunk, B. Tamás az 1994-es születésű sértettet – aki korábban a fia barátnője volt – 170 ezer forinttal próbálta meg „lehúzni”. Az alaptörténet az, hogy a visszaesőnek minősülő, nagykanizsai, 45 éves férfi 2014. nyarától kezdődően anyagi nehézségekkel küzdött: bejelentett munkahellyel, igazolt jövedelemmel, ingó- és ingatlan vagyonnal, egyéb megtakarítással nem rendelkezett. Azért, hogy bevételre tegyen szert, 2014. nyara és 2015. február hónapja közötti időben több ismerősét is rávette arra, hogy a saját nevükben, de valójában a terhelt részére devizaszámlákat nyissanak. A terhelt ígérete szerint a számlákra több ezer euró összegben, külföldről érkezne átutalás. Ezeket a pénzösszegeket kellett volna a számlatulajdonossá vált ismerősöknek felvennie, majd a terheltnek – vagy a vele együttműködő más személynek – átadnia. Ezért cserébe a számlát nyitó ismerősök az átutalt összeg 1%-át kapták volna jutalékként.

A bűnügy sértettjét, a fiatal lányt is sikerült – a tanúk elmondása szerint – „nagy dumás” sértettnek rávennie a számlanyitásra, majd, mikor ő mégis meg akarta szüntetni a számlát, a férfi zsarolni kezdte: ha nem ad 170 ezer forintot, akkor jönnek az ukránok, és nem csak neki, de családjának is baja lesz.

A tárgyalás meglepő fordulattal kezdődött, ugyanis az előkészítő ülésen még mindent tagadó „Csufi” egyszer csak szólásra jelentkezett, és beismerte bűnösségét. Azaz mégsem teljesen, mert előadásából az derült ki: ő valóban zsarolta a lányt a pénzért, de csak azért, mert őt is zsarolta egy „Mocsok” becenevű, zalaegerszegi férfi, aki tulajdonképpen az egész bűnügy főkolomposa. Ő volt a főnök, „Csufi” csak egy kis futár, egy tulajdonképpeni áldozat volt, aki kizárólag utasítások szerint cselekedett.

A tárgyalás során azonban nem ez a kép rajzolódott ki. „Csufi” számos embert megkörnyékezett a bankszámlanyitás és pénzszerzés ígéretével. Általában a könnyen befolyásolható fiatalokra vadászott, így került kapcsolatba az elkövetéskor mindössze 20 éves lánnyal is. A beszervezett embereket ő fuvarozta Budapestre, ő adott instrukciókat a számlák megnyitásának mikéntjére.

A sértettet is ő vitte fel a fővárosba a számla megnyitására. A fiatal lány a bankos manőver megtörténte után nem sokkal gyanakodni kezdett, és szüleinek is elmesélte a történteket. A nevelőszülőként dolgozó édesanyja nyomatékosan felszólította a lányát, hogy szüntesse meg a számlákat, mert ez egy piszkos ügy, ami miatt bajba fog kerülni. Mikor ezt végül megtette, „Csufi” rászállt a lányra, és 170 ezer forintot követelt tőle a költségeire, illetve egy állítólagos tartozás fejében. A lány nem tudott fizetni, így B. Tamás ukránokkal kezdett fenyegetőzni, sőt, azzal is, hogy szerez három embert, akik majd azt fogják állítani, hogy a lány nevelőszülőként dolgozó édesanyja valójában drogot árul gyerekeknek.

A zsarolás hatására a sértett végül a rendőrökhöz fordult segítségért, akik egy akciót szerveztek B. Tamás elfogására. A pénz átadására „Csufi” az egyik, korábban beszervezett, szintén huszonéves fiatalembert vitte el magával, aki semmiről sem tudott, csak a helyszínen lett számára világos, hogy itt valószínűleg bűncselekményről lehet szó. A rendőrök végül elfogták, és letartóztatták „Csufit”. Habár a fenyegetőzések és a zsarolás ezzel véget ért, azonban a bűnügy kitörölhetetlen nyomot hagyott a lány lelkében. A tárgyalás során, mikor a bíróság kérésére megpróbálta felidézni, hogy milyen lelki hatással volt rá a börtönviselt, nála kétszer idősebb vádlott fenyegetőzése, teljesen zaklatott állapotba került. Sírásban tört ki, ami miatt dr. Török Judit bírónőnek szünetet kellett elrendelnie, míg a sértett annyira megnyugodott, hogy folytatni lehetett kihallgatását.

A lány állapotáról édesanyja is részletes beszámolót adott: a bűncselekmény elkövetésének idejében, mikor B. Tamás zsarolta a lányt, ő idegileg teljesen kikészült, dührohamokat kapott, a falat ütötte tehetetlenségében, hogy nem tud kiszállni az ügyből, mert a férfi 170 ezer forintot követel tőle, amit nem tud kifizetni. „Csufi” elfogása után sem nyugodott meg a lány: nyugtatókon élt, nem mert kimenni az utcára és hónapokig rendőri védelmet kért a család, mert féltek az esetleges következményektől.

B. Tamás a tárgyalás alatt a bírói és ügyészi keresztkérdésekre hamar megzavarodott, és érthetetlen, zavaros mesét adott elő a valódi főnök „Mocsokról”, és arról, hogy ő csak egy áldozat, aki tulajdonképpen csak jót akart a lánynak, és igyekezett megoldani az ügyet. Habár a kérdésekre adott válaszai nem voltak összeszedettek, annál jobban igyekezett a tanúkat befolyásolni: gesztikulálva próbált nekik jelezni, megszólította, győzködte őket, ami miatt dr. Török Judit bírónőnek többször is figyelmeztetnie kellett a tárgyalás rendjének megtartására. B. Tamás nem adta fel: a per szüneteiben a folyosón próbálkozott a tanúkkal szóba elegyedni, aminek pedig dr. Kőszegi Nikoletta ügyész vette elejét. A szemfüles ügyésznő egy pillanatra sem tévesztette szem elől „Csufit”, és mikor leült a tanúk mellé „beszélgetni”, azonnal figyelmeztette, hogy tartsa magát a szabályokhoz. B. Tamás tavaly nyáron a sértettel is próbálkozott: odament a csecsemőkorú gyermekével Kanizsa központjában tartózkodó lányhoz, és felszólította, hogy vonja vissza vallomását.

A per második felében tanúkat hallgatott meg a bíróság, akik a sértettel egyezően számoltak be „Csufi” ellentmondást nem tűrő, agresszív viselkedéséről, és arról, hogy a számlanyitások tekintetében B. Tamás intézett mindent, nekik nem tűnt úgy, hogy „Mocsok” lenne a főnök, inkább baráti viszonyban voltak. A zalaegerszegi férfit egyenlőre nem lehet kihallgatni a bűnügyben, megromlott egészségi állapota miatt.

A tárgyalást szeptemberre napolták további tanúk meghallgatására. Még egy adalék az ügyhöz. Dr. Kőszegi Nikoletta a tavasszal megtartott előkészítő ülésen viszonylag enyhe ítélet indítványozására tett ajánlatot a vádlottnak, ha beismeri bűnösségét: 2 év 6 hónap börtönbüntetés, 450 ezer forintos pénzbüntetés és 3 év közügyektől való eltiltás. Az ajánlat a visszaeső férfinek megfontolandó lett volna, hiszen a zsarolás büntetési tétele esetében 2-től egészen 8 évig terjed: „Csufi” nem élt a lehetőséggel…

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.