Mozgáskorlátozottat raboltak ki Letenyén: az egyik útonálló mindössze 14 esztendős volt

facebook megosztás

Még a tavalyi esztendő nyarán rabolt ki Letenyén, késsel fenyegetőzve 3 fiatalember – egyikük csupán 14 esztendős volt (!) – egy mozgásában korlátozott személyt. Végül egy 45 ezer forintos mobilt zsákmányoltak, amin aztán, mindössze 500 forintért adtak túl. Csak szólok, hogy az effajta rablások büntetési tétele öttől tíz évig terjed… Az elszomorító büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

Két büntetett (25 és 29 éves), valamint egy, ezidáig még büntetlen előéletű, mindössze 14 éves terhelt 2018. augusztus 19. napján, 23 óra 30 perc körüli időben figyelt fel egy letenyei élelmiszer áruház parkolójában várakozó, mozgásában korlátozott – járókerettel közlekedni képes – sértettre, és elhatározták, hogy – akár erőszakos módon is – pénzt szereznek tőle.

A terheltek a helyszínre két késsel érkeztek, melyeket előzőleg, önvédelmi célból vettek magukhoz. A vádlottak együttesen léptek fel a sértettel szemben: először az I.rendű terhelt kért 500 Ft-ot a sértettől, mely felhívást a sértett elutasított. Ekkor az I. rendű terhelt – egy, előzetesen a III. rendűként megvádolt fiatalkorú terhelttől átvett és immár nála lévő – kést szegezett a sértettnek és többször is megfenyegette azzal, „hogyha nem ad pénzt, akkor elvágja a torkát”. A II. rendű vádlott ekkor már szintén egy kést tartott a kezében. A mozgásában korlátozott sértett, a terheltektől való félelmében hagyta, hogy az I. rendű terhelt a ruházatát átkutassa, majd a Vodafone Smart n8 típusú, 45.000 Ft-os mobiltelefonját a nadrágzsebéből magához vegye.

A sértett az elvételt követően azonnal visszakérte a telefonját, de a kérés eredménytelen maradt, és a terheltek észlelve, hogy rendőrautó érkezett a helyszín közelébe, elfutottak a parkolóból. A készüléket az I. rendűként megvádolt fiatalember az elkövetést követően, mindössze 500 Ft-ért értékesítette otthonában egy letenyei lakosnak, akitől a készüléket a nyomozó hatóság végül lefoglalta, majd azt, az eljárás folyamán a sértettnek kiadta.

A szerencsétlenül járt sértett fenyegetéséhez használt kések – amelyeket pedig a fiatalkorú rejtett el – is feltalálásra kerültek. Röviddel az elkövetés után,még a helyszín közelében elfogták a rendőrök a fiatalkorú elkövetőt és a II. rendű terheltet, akik végül megmutatták, hová rejtették el a pengéket. Ugyanebben az időben a nyomozók rajtaütöttek a telefont magával vivő elkövetőn is, akit letenyei otthonában csíptek fülön.Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett rablásbűntettéért emelt vádat a három fiatalember ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.