Nagyrécséről látják el Magyarország teljes áfonyafogyasztási igényét

facebook megosztás

Nagyrécséről látják el Magyarország teljes áfonyafogyasztási igényét. Ezt Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő mondta a Hivekovics Családi Gazdaság számítógép-vezérelt hűtőházának avatásán. Az 1600 m2-es új épületben 1100 tonna gyümölcsöt lehet szakszerűen tárolni.

Újabb fejlesztéssel bővült a Hivekovics Családi Gazdaság. Az időjárási körülményekhez mindig jól alkalmazkodó CRAVO-ház után most egy, a legmodernebb technológiával felszerelt hűtőházat adták át a Kisrécse melletti birtokon. Ennek a beruházásnak is köszönhető, hogy Magyarország áfonyanagyhatalmává vált a dél-zalai vállalkozás. – Óriási büszkeséggel tölt el bennünket, hogy öt éven belül idáig eljutottunk. Idén elkezdtünk a SPAR-ral is dolgozni, ez volt az utolsó olyan nagyobb áruházlánc az országban, ahova nem mi szállítottuk a bogyós gyümölcsöket. Az áfonya lett a vállalkozásunknak a húzóterméke, az áfonya miatt minden áruházba bekerültünk - fogalmazott Hivekovics Ákos, a gazdaság tulajdonosa. 

A családi vállalkozás mintegy 60 hektáron foglalkozik szamócával, áfonyával és körtével. Az öt év alatt elért példátlan siker kulcsa – egyebek mellett – a piaci rés megtalálása, valamint a Mura-program és a magyar kormány támogatása volt. Nagyon fontos, hogy olyan termésbiztonságot produkáljunk, ami a mai, 21. századi fogyasztói és kiskereskedelmi igények számára egy folyamatos alapot, folyamatos ellátást jelent. S bizony, miután gyümölcsöt termelni az évnek bizonyos meghatározott szakaszában lehet, de a fogyasztók ma már az év mind a 12 hónapjában szeretnek a gyümölcsökhöz hozzáférni. S azt, hogy ezt meg lehessen valósítani, hogy ezt mezőgazdasági oldalról el tudjuk látni, ahhoz ilyen fejlesztésekre van szükség - mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár.


Nagyrécséről látják el Magyarország teljes áfonyafogyasztási igényét

Az ünnepélyes rendezvényen Cseresnyés Péter kiemelte, kezdetben sokan legyintettek azokra a muraföldei mezőgazdászokra, akik füge- és kivitermesztéssel kezdtek el foglalkozni, ma pedig már ők és a Hivekovics család is országos szinten egyedülálló, sikeres vállalkozásokat üzemeltetnek.– Példaként tudjuk felmutatni ezt a gazdaságot a helyi értékek felmutatása terén is, s az innováció terén is. Ugyanis ez a beruházás – s nem csak a hűtőház, az egy innovatív fejlesztés – abban a tekintetben is példa, hogy olyan termékeket, gyümölcsöket hoztak vissza erre a vidékre rentábilis módon, előállítható termékként, amiket lassan az itt élő emberek elfelejtettek - hangsúlyozta a Mura-program miniszteri biztosa.

Az avatás után az áfonya ültetvényt is megnézhették a jelenlévők, akik megbizonyosodhattak arról, hogy a 21. század agráriuma beköszöntött a térségbe is. – A nagyrécsei áfonyát találhatjuk meg az üzletek polcain, mert az egész országot el tudják látni, s úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy dolog mindannyiunk számára. Kellett hozzá ez az ötlet, hogy megvalósuljon, nagyon sok munka, s segítség - említette Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

A Hivekovics Családi Gazdaság a területük csaknem felén, összesen mintegy 30 hektáron foglalkozik bogyós gyümölcsök termesztésével.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.