Nem rettentek meg az esőtől

facebook megosztás

Mintegy kétezer bringás versengett a MAPEI Tour de Zalakaroson. A háromnapos megmérettetésen a 60, 33 és 137 kilométeres távon is versenghettek a sportolók, valamint gyerek és céges hobbifutamot is hirdettek, erre 64 gárda nevezett. Az esőzés miatt néhány ponton kénytelen voltak megváltoztatni a szervezők az előre megtervezett útvonalat. Emelkedőből és csapadékból így sem volt hiány, de ez sem tántorította el a sportolókat, volt olyan versenyző is, aki velocipéddel állt rajthoz. Az utóbbi években már az ország egyik legnagyobb kerékpáros eseményévé nőtte ki magát a MAPEI Tour de Zalakaros, de a szervezők szeretnék, ha a jövőben a nemzetközi mezőny számára is még ismertebbé válna a fürdővárosi futam.


Az eső sem szegte kedvüket (Fotó: Gergely Szilárd)

Megyünk előre, szeretnénk fejleszteni a rendezvényt, hogy még nagyobb legyen. A tervünk most már 1-2 éve az, hogy nemzetközi porondra is kilépjünk és megmutassuk az európai kerékpárosoknak, hogy Magyarországon is lehet, jó rendezvényt szervezni - mondta Jankovics Ferenc, a Teker Egyesület alelnöke, a MAPEI Tour de Zalakaros fő szervezője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.