Örökös ökoiskolák találkozóját tartották Palinban

facebook megosztás

Örökös ökoiskolák találkozóját tartották ma a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. A házigazdák mellett a kiskanizsai és a miklósfai intézmény diákjai vettek részt az eseményen. Az ökoiskola címet azok az iskolák viselhetik, amelyeknek iskolafejlesztési, pedagógiai munkájában magas színvonalon megjelenik a környezeti nevelés és a fenntarthatóság.

A minden évben másik intézményben megrendezett örökös ökoiskolai találkozó egymás megismeréséről és a gyerekek nemes versengéséről szól. A három résztvevő intézmény öko-kapcsolata 9 évre nyúlik vissza.


Suhai Zsolt intézményvezető köszönti a megjelenteket (Fotó: Gergely Szilárd)

– Ha kimegyünk a természetbe - a mi ősfás parkunk pedig erre alkalmas – akkor érezzük, hogy másképp telik, másképp múlik az idő. Más a világ, mások a benyomások, vannak illatok, fúj a szél, süt a nap, esik az eső és az gondolom, hogy ennek az értékeit meg kell őriznünk és ebben a két iskola évek óta partner. A gyermekeknek ezt a fajta gondolkodásmódot nagyon korán bele kell építeni a lelkükbe, a szívükbe, az agyukba – fogalmazott Suhai Zsolt, a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola igazgatója.

Az ökoiskolákban a környezeti nevelés a tanításon túl, az intézmények hétköznapi életében is megjelenik. A mai találkozón 36 felsős diák vett részt.


Az idei találkozón 36-an vettek részt (Fotó: Gergely Szilárd)

– Az idei tanév nekünk a névadásról szól, ezért az ökoiskolai találkozót is e köré építettük fel. Nagyon sok mindent tudunk egymásról, sok témát feldolgoztunk már a kilenc év alatt, az idei év témája pedig, hogy tudjunk meg többet egymásról, arról ki hol él és a településrészekről, ezzel készült minden iskola a bemutatóra – mondta el kérdésünkre Horváthné Hegyi Erzsébet, az intézmény pedagógusa.

A résztvevők a bemutatkozást követően útnak indultak, és gyalogosan közelítették meg a förhénci hegyet, ahol kincskereső kalandtúrán döntötték el az idei elsőséget.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.