Programoztak és 3D-ben is terveztek az informatikatábor résztvevői

facebook megosztás

Az Android alapú programozásban mélyültek el a fiatalok az informatikatábor mai napján. A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán második alkalommal szervezték meg a tábort, melyre középiskolás fiatalokat vártak. – Az informatikának egy széles spektrumát próbáljuk meg felvillantani, hogy alapvetően lássák, ha valaki az informatikával foglalkozik, akkor milyen eszközkészletekkel dolgozhat. Értem ez alatt, hogy 3D-ben hogyan kell tervezni, egészen addig, hogy hogyan kell adott esetben egy egyszerűbb játékot lefejleszteni – fogalmazott Dr. Jaskó Szilárd egyetemi docens, a PEN Alkalmazott Informatikai Tanszékének vezetője. 


Az egyhetes táborban az informatika több területébe is bepillantást nyerhettek a fiatalok

A tábor legfőbb célja, hogy a fiatalok minél több területét megismerjék az informatikának. – Főleg alapot szeretnénk velük megismertetni több területen. Azért, mert jelenleg ott tartanak, hogy nagyon meghatározó lesz az életükben, hogy mit fognak választani a jövőben a tanulásban. Viszont nagyon fontos jelenleg az, hogy mindent próbáljanak ki, mindenben szerezzenek tapasztalatot, és ami a legjobban tetszik nekik, abba öljenek bele nem kevés energiát, mert nagyon sokra lehet bármelyikkel jutni – mondta Bakon Krisztián, a PEN informatikai fejlesztője. 

Bársony Anna egyedüli lányként vesz részt a táborban. Elmondása szerint azért jelentkezett, mert mindig is érdekelte az informatika. A programok közül a 3D tervezés nyerte el legjobban a tetszését. – Azért tetszett a 3D, mert furcsa azt elképzelni, hogy ezt igazából meg is tudnánk valósítani. Fel is ajánlották egyébként a szervezők, hogy ha szeretnénk csinálni ilyet, akkor elhozzuk nekik az anyagot és ki is tudják nyomtatni vagy pedig lézervágóval megcsinálják nekünk – árulta el Bársony Anna. Szünetben lazításképp a robotfocit is kipróbálhatták a táborozók, valamint a nemrég felavatott informatikai labort is megtekinthették működés közben. A szervezők tervei között szerepel, hogy jövőre is megrendezik az informatikatábort. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.