Pünkösd - A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények

Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd - húsvét és karácsony után - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.      

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Pünkösd napján három fontos esemény történt: "a Szentlélek eljövetele - mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője -, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete".    

A Szentlélek kiáradásának történetét a Bibliában az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus - vagyis egyetemes - és apostoli - írták.    

Hozzátették: pünkösd vigíliáján (előestéjén) szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek.

MTI