Pünkösdölésre hívták az érdeklődőket Kendlimajorban is

Az állatok nyári legelőkre való jelképes kihajtásával kezdődött a program Kendlimajorban. A már hagyományosnak számító rendezvényen nem csak a régi időket idézték fel. – Jó lehetőség itt találkozni egymással, beszélgetni és szórakozni. Egy olyan formában, mint korábban, a gyerekkoromban szokás volt bálokban, lakodalmakban. Itt, mint lehet látni, megpróbáljuk a hagyományt visszahozni az életünkbe – fogalmazott Czinki László, a Czinki Nosztalgiaudvar tulajdonosa.


A nosztalgikus forgatagban a régi idők felidézése mellett számos programot is kínáltak a már hagyományosnak számító rendezvényen (Fotó: Gergely Szilárd)

A pünkösdölés a Czinki Nosztalgiaudvarban folytatódott, ahol ének, zene és tánc is várta az érdeklődőket. A programokra ezúttal is sokan érkezetek. A vendégek között pedig olyan is volt, aki rendszeresen ellátogat a rendezvényre. – Minden évben eljövünk ide. Kísérjük az énekeseket is, mert jó viszonyban vagyunk velük – Kanizsa környékéről és több helyről jönnek. Most is vannak ismerősök, és akkor szívesen itt vagyunk – árulta el Gerencsér István. A nosztalgikus forgatagban bárki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot. A napot tombolával és táncházzal zárták.