Rekkenő hőség és temérdek bogrács

facebook megosztás

Rekkenő hőség és temérdek bogrács – idén is kedvezett az időjárás a nagyrécsei falunapnak. A környező települések a nyári hónapokban sorra tartják rendezvényeiket, amelyekre kivétel nélkül a jó hangulat és a kikapcsolódás a jellemző, így a récseire is. A park fáinak árnyékában rendezték meg Nagyrécsén idén is a falunapot, aminek az egyik legnagyobb attrakciója a főzőverseny volt. - Közösségkovácsoló ereje van a falunapnak, az egész évi munka, a megterhelés, a gondok közepette ilyenkor szabadjára engedik magukat az emberek. Jól érzik magukat, műsorok vannak, gyerekek, felnőttek, családok, fiatal csoportok, mindenki eljön ide, és jól érzik magukat hajnalig - mondta el Laskai Béla Nagyrécse polgármestere.

A népes gyermeksereg nem maradt élmény nélkül, amíg a csaknem 30 bográcsban készültek a versenyétkek.A falunak természetesen volt saját bográcsa is, amely mellett Pölcz Lászlóné, Irma néni szorgoskodott. Több nótás csapat is érkezett vendégségbe Nagyrécsére, számukra 8 kilogramm húsból készült sertéspörkölt nokedlivel. - Én ehhez tettem még 2,5 kilogramm vöröshagymát, leszeltem, megpirítottam. aztán őrölt paprikát, vizet, hogy ne menjen szét a hagyma, és úgy bele a húst. Utána a fűszereket, mikor elkezdett már forrni, akkor raktam a fűszereket - fogalmazott Pölcz Lászlóné. A nagyrécsei falunapon senki sem maradt éhes, a mulatozás hajnalig tartott a bográcsok és a zeneszó mellett.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.