Szavazzon a dödöllefesztiválra!

A KonTuRplusz Egyesület is csatlakozott az egyik áruházlánc „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi programjához. Az egyesület évek óta szervez civil megmozdulásokat, ezekkel nemcsak Nagykanizsát népszerűsíti, hanem a környéken élők számára is igyekszik programot, valamint segítséget nyújtani. Az egészségmegőrzés mellett a fiatalokra is mindig nagy figyelmet fordítanak a szervezet tagjai, így most a dödöllefesztiválra leadott voksok segítségével támogatnák a Kanizsai Dorottya Kórház Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztályát.


Az egyesület évek óta szervez civil megmozdulásokat

– Alapvetően a dödöllefesztivál támogatása úgy történik, hogy a pályázat keretében elnyerhető összeg a főzőverseny csapatainak fog szólni, ők kapják meg. A dödöllefesztiválon bón ellenében lehet megvásárolni majd a dödöllét. A bónból befolyt összegből fogunk támogatást adni a Kanizsai Dorottya Kórháznak. Azt gondolom, hogy egy nemes célt szolgálunk, hiszen a gyermekosztály adjuk a támogatást. A gyermekosztályon belül természetesen a gyermekeket szeretnénk így támogatni, ezzel pedig azt szeretnénk, hogy minél jobb körülmények között legyenek a gyerekek. Ezért arra kérek mindenkit, hogy szavazzon Nagykanizsáért, szavazzon a dödöllefesztiválra, és adja le zsetonját ennek az áruházláncnak – mondta Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.