Százan pünkösdölnek az Erzsébet téren – Tovább élő néphagyomány

Csaknem száz néptáncos eleveníti fel a zalai pünkösdölő hagyományát az ünnepi hétvégén Nagykanizsán. A Kanizsai Kulturális Központ és a Zalagyöngye Táncegyüttes közös hagyományőrző rendezvénye mára kétnapos fesztivállá nőtte ki magát. A vasárnap kezdődő programok közt zenés és táncos előadások szerepelnek, pünkösdhétfőn pedig ökumenikus istentiszteletet is tartanak az Erzsébet téren.


Szakos Lilla: Szeretnének hidat építeni a generációk között… (Fotó: Gergely Szilárd)

Idén először ölt fesztiváljelleget a Kanizsai Pünkösdölő, amelynek hátteréről Szakos Lilla, a gyerekekből álló Szikrák Táncegyüttes társvezetője mesélt.

– Pünkösd a húsvét utáni ötvenedik napra esik, s ilyenkor a Szentlélek eljövetelét ünnepli a kereszténység. Ehhez a vallási ünnephez számtalan tradíció kapcsolódik a magyar népi kultúrában is, a pünkösdi királyválasztástól kezdve a májusfa kitáncolásáig. Mi, néptáncosok a zalai pünkösdölők hagyományát elevenítjük fel, valamint a pünkösdi királyné körbevitelét. Az ebben közreműködő kislányok hófehér ruhát viselnek majd, ami egyrészt a tisztaság és az ártatlanság színe, másrészt azt szimbolizálja, hogy annak idején a hajadonok harmatvízben mosták meg az arcukat pünkösdkor, hogy egész évben szépek maradjanak.

Pünkösdöléskor a lányok házról házra járva énekeltek, így köszöntötték a lakókat, amiért étellel és itallal kínálták őket, sőt, a későbbiekben adományokat is kaptak tőlük. Pünkösdi királynéjáráskor pedig szokás volt, hogy négy nagyobbacska leány körbevette a legkisebb és legcsinosabb kislánykát, s énekeket, mondókákat skandáltak, egyfajta termékenységvarázslás céljából, a ház népének. A nagykanizsaiak pünkösdi köszöntése vasárnap 15 órakor indul az Erzsébet térről. Szakos Lilla elmondta: a szervezők egyik célja, hogy a pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódó néphagyományok még sokáig fennmaradjanak, másfelől szeretnének hidat építeni a generációk között.


A zalai pünkösdölőt ötödik alkalommal mutatja be a Szikrák (Fotó: Gergely Szilárd)

– Amit a dédszüleinktől, a nagyszüleinktől és a szüleinktől megörököltünk, azt nekünk is tovább kell adnunk a gyermekeinknek. Szeretnénk, ha minél több fiatal számára élővé válnának a régmúlt kincsei, ezért vendégeket is hívtunk: velünk ünnepelnek a Piarista-iskola tanulói, és Zalaegerszegről is érkeznek hozzánk táncosok. A közreműködők közül nem hiányozhat természetesen a Zalagyöngye, s nagyon örülünk a kiskanizsai Árvácska Dalkörnek is, amelynek jelenléte számunkra azért is fontos, mert egyre kevésbé jellemző, hogy a gyerekek, a felnőttek és az idősek minőségi időt töltsenek együtt, holott régen, a többgenerációs családokban ez teljesen természetes volt.

A zalai pünkösdölőt ötödik alkalommal mutatja be a Szikrák. Míg eleinte a Zalagyöngye táncosaival együtt szerepeltek, idén már önállóan adják elő a műsort, hiszen az elmúlt években nagyot nőttek a tagok.

– Roppant szerencsések vagyunk ezekkel a gyerekekkel, mivel rendkívül szorgalmasak és gyorsan tanulnak. Emellett rendkívül ragaszkodnak egymáshoz, ha tehetnék, minden idejüket együtt töltenék. De ez nem is csoda,gyakorlatilag együtt nőttek fel – mutat rá Szakos Lilla. – Szerencsére a nyáron bőven lesz lehetőségük arra, hogy együtt időzzenek, ugyanis két tábort is szervezünk: a vakáció elejét a Móricz Zsigmond Művelődési Házban töltjük, később pedig Zalaszentlászlón leszünk, ahol a megyei gyermekvédelmi központ biztosít számunkra helyszínt egy hosszabb, 12 napos táborhoz. Nagyon izgatottak vagyunk, mert gyimesi gyerekeket is vendégül látunk. Úgy gondolom, annak a csaknem két hétnek a középpontjában a kultúrák találkozása áll majd, ami garantáltan életre szóló élményt jelent minden fiatal néptáncosnak.

Az V. Kanizsai Pünkösdölő részletes programját ITT olvashatják.

Nemes Dóra