Szerdán egy verekedő zárkamenőt és egy közokirat-hamisító galerit is a vádlottak padjára ültetnek a megyeszékhelyen

facebook megosztás

A többszörös visszaeső F. I. a zalaegerszegi börtönben bántalmazta az egyik rabtársát, míg a közokirat-hamisító galeri – F. K. és társasága – tucatszámra gyártotta a valótlan tartalmú bérleti szerződéseket.

Szakértői véleményt ismertetnek szerdán a zalaegerszegi börtönben verekedő „zárkamenő” bűnperében

Nemigen zavartatta magát egy többszörös visszaeső férfi attól, hogy éppen börtönbüntetését tölti: becsalta a zárkájába egyik rabtársát, majd agyba-főbe verte. A zalaegerszegi börtönben, még a tavaly előtti esztendő tavaszán verekedő, többszörös visszaeső F. I. elszámoltatása holnap folytatódik a Zalaegerszegi Járásbíróságon.

F. I. terhelt a vádbeli időszakban a Zalaegerszeg, Várkör u. 4. szám alatti Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte szabadságvesztés büntetését. F. I. 2017. március 14. napján, valamikor 16 órát követően – pontosabban már meg nem meghatározható időben – a börtön I. emeletének 27-es zárkájában tartózkodott, amikor az éppen a fürdőbe igyekvő sértett a nyitott ajtajú zárka előtti folyosón elhaladt. A vádlott észrevette a sértettet, majd behívta a zárkába és egy korábbi sérelme miatt számon kérte őt. A szóváltás során F. I. vádlott 3-4 alkalommal, ököllel mért ütéseket a sértett fejére, illetve gyomrára. Legalább egy, közepesnél nagyobb erejű ütés a sértett jobb oldali arcfelét is elérte, aki az ütések hatására térdre rogyott: F. I. ekkor sem állt le, hanem még tarkón is vágta a szerencsétlenül járt embert. Mikor a sértett megpróbált volna a földről felállni, egy szintén a zárkában tartózkodó fogvatartott, R. térddel megrúgta – ezt a börtön szlengben „hiénázásnak” hívják. A rúgás következtében a sértett fejjel az ajtófélfának esett, majd hanyatt fekvő helyzetben ismét a földre került.

A megtámadott ember a fejére mért ökölcsapások következtében a jobb szem „pápaszem-szerű” bevérzését, a jobb oldali arccsont elülső, felső és oldalsó falának darabos törését, valamint a jobb oldali szemgödör csontos falának törését szenvedte el. A sérülés 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülés volt, amiért a börtön hivatalból feljelentést tett F. I. ellen, azonban a sértett az őt megrúgó R. által elkövetett könnyű testi sértés vétsége vonatkozásában nem kívánt magánindítvánnyal élni. Mindezek miatt F. I. terheltet, mint többszörös visszaesőt súlyos testi sértés bűntettével vádolta meg a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség: sorsáról Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin fog majd dönteni. A holnapi tárgyaláson szakértő meghallgatása várható.

Közokirat-hamisítása vád F. K. és társasága bűnperében: holnap ismét a vádlottak és a tanúk meghallgatására kerül majd sor

Félszáznál is több – jórészt külföldi állampolgárságú – vádlottja van egy közokirat-hamisítási büntetőügynek, amelyben egy somogyi ügyvéd iroda közreműködésével kötöttek valótlan tartalmú bérleti szerződéseket különböző ingatlanokra. A több tucatnyi vádlottat „felsorakoztató”büntetőügyben a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Aradi Krisztina vezette büntetőtanácsa dönt majd: holnap ismét a vádlottak és a tanúk meghallgatására kerül sor.

Szerdán áll a megyeszékhely járásbírósága elé az a félszáznál is több, jórészt külföldi állampolgárságú vádlott, akiket közokirat hamisítás bűntettével vádolt meg az ügyészség.Az elsőrendű vádlott, F. K. és 8 társa (a II. - IX. rendű vádlottak), egy Somogy megyei ügyvédi irodában tevékenykedő ügyvédek és alkalmazottak közreműködésével, a X. - LXIII. rendű, külföldi állampolgárságú vádlottakkal valótlan tartalmú bérleti szerződéseket kötöttek különböző ingatlanokra, így, a valótlan, hamis adatok alapján mind a lakcím-nyilvántartásba, mind az idegenrendészeti nyilvántartásba, valamint a nyilvántartások adatai alapján kiállított közokiratokba is valótlan tartalmú adatok kerültek bejegyzésre.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.