Szülők Iskolája

facebook megosztás

A szabadidő hasznos eltöltésére, valamint fejlesztésre is alkalmas játékötleteket osztottak meg az érdeklődőkkel a Szivárvány EGYMI-ben. Az intézmény Utazó Gyógypedagógiai Hálózatának munkatársai a Szülők Iskolája elnevezésű programon mutattak be különböző játékokat. Szabó Kinga és Lőrinczné Vig Mónika konkrét ötletekkel érkezett, a két gyógypedagógus megmutatta, hogy a részképességek fejlesztését hogyan tudják a szülők otthon is elősegíteni. A program az intézmény Nyújtsd a kezed! című EFOP-os pályázatának részeként valósult meg.

- A szülőket partnerként kívánjuk bevonni a fejlesztésbe, és ezzel a programsorozattal, amely 3 tagból áll, azt kívánjuk elérni, hogy tevőlegesen vegyenek részt a fejlesztésben. Ugye a tanártól az a megszokott, hogy megadja a szülőnek, hogy mit kell gyakorolni, ez többnyire tananyagot jelent. A terapeuta viszont azt kéri, hogy játsszanak. A különféle játékokat, hogyan lehet a fejlesztés szolgálatába állítani otthon a szabadidőben, amikor a gyermek nem tanul, csak játszik, és különböző részképességei fejlődnek. Ezt célozza meg a Szülők iskolája program - mondta Horváth Istvánné projektkoordinátor.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.