Természetközeli élmények fiataloknak

facebook megosztás

Rengeteg természetközeli programot kínál a fiataloknak a Zalaerdő Zrt. A cég a közjóléti tevékenységein belül igyekszik minél többet tenni azért, hogy az ifjakat kimozdítsa a városból.


Vadász-, illetve horgásztáborba is várják a gyerekeket a Zalaerdőnél

Elkezdődött a vakáció, a szünidőben több lehetőség van arra, hogy a gyerekek akár családjukkal, akár nyári táborokban közelről ismerkedjenek a természettel. – Néhány éve elindult a közjóléti tevékenységünk a maga útján, egyre több szállásunk van, egyre több erdei iskolánk, egyre több tanösvényünk. Úgy gondolom, mindenképpen fontosak ezek a lépések ahhoz, hogy a fiatalokat, illetve emellett az idősebbeket is arra az útra tereljük, hogy tiszteljék a környezetüket, szeressenek kint lenni a szabadban, és ne csak a számítógép előtt üljenek otthon – fogalmazott Steyer Edina, a Zalaerdő Zrt. PR-előadója.

A Zalaerdő által szervezett táborok a szülőknek is segítséget nyújtanak. – Az elmúlt évekhez hasonlóan két helyszínen is szervezünk táborokat, az egyik helyszín Szentpéterföldén van, ahol vadász-, illetve horgásztáborba várjuk a gyerekeket – mondta el kérdésünkre Pálmai Katalin, a Zalaerdő Zrt. környezetvédelmi előadója.

Ez a két program a Zalaerdő legújabb táborai közé tartozik. Az érdeklődők a turnusok pontos időpontjáról, valamint a jelentkezésről minden fontos információt megtalálnak a cég honlapján. Az erdei kalandtáborba és a júliusi horgásztáborba már nem lehet jelentkezni, a helyek beteltek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.