Több mint 1600 gyereket fogad idén a reformátusok balatoni Bárka tábora

facebook megosztás

Több mint 1600 gyermek táborozhat idén a Magyar Református Egyház Bárka táborában - hangzott el a helyszínen, a megújult balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferenciaközpont avatásán.    

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a református egyház 800 millió forintos kormányzati támogatásának köszönhetően 2021-ig mintegy 6500 magyar fiatal üdülhet a táborban. Kiemelte: tavaly valamivel kevesebb mint 1500 gyereket fogadott a Bárka, idén pedig legalább 1600 lakója lesz.    

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház dunántúli egyházkerületének püspöke hangsúlyozta: a hatnapos, ötéjszakás tematikus táborok helyszíne, az SDG hotel és konferenciaközpont 750 millió forintos kormányzati támogatással újul meg idén.    

Már korszerűsítették a központi vizesblokkokat, szigetelték a homlokzatot, és kicserélik a tetőburkolatot is. Új konyhai berendezéseket vettek, felújították a sportpályát, és épült egy új játszótér is, hintákkal, kötél- és akadálypályával, a felnőtteknek kültéri fitneszparkkal.    

A tábor szerdai megnyitóján Pápai Joci énekes dalszerző, a Bárka tábor jószolgálati nagykövete is fellépett.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.