Több mint ezer látogatója volt már idén a Zöldtábornak

facebook megosztás

Azonban a Csónakázó-tó melletti terület a nyári szünidő kezdetétől egészen augusztus 20-ig a diákoké. Az első gyerekcsoport jövő héten költözik a Zöldtáborba, a nyári hónapok után pedig a cégek és baráti társaságok is újra igénybe vehetik a festői környezetben lévő tábort. A fenntartó Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-nek egyik fő célja volt a tábor folyamatos kihasználtsága, vagyis hogy a szállást és a területet egész évben igénybe vegyék az érdeklődők.

– A tábor egész évben lehetőséget nyújt arra, hogy kijöjjenek a cégek, családok vagy akár intézmények, és itt jól érezzék magukat. Júniusban kezdődik a nyári táboroztatás, a vagyongazdálkodási zrt. az üzemeltetési feladatokat látja el a Zöldtáborban. Egész évben biztosítjuk azt a lehetőséget, hogy bárki kijöhessen. Már több mint 1000 látogatója volt a tábornak, így azt gondolom, elértük azt a célt, hogy folyamatos kihasználtsága legyen - fogalmazott Horváth István, a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.