Ünnepel a Felsőtemplom

facebook megosztás

Búcsúi szentmisére várják a híveket vasárnap a Felsőtemplomban. Pénteken lesz Jézus Szent Szívének főünnepe, amelyet még IX. Piusz pápa terjesztett ki az egész Egyházra. A pünkösd utáni második vasárnapot, azaz az úrnapját követő pénteken a megváltó szeretetet ünneplik a katolikusok. Jézus Szíve a Felsőtemplom titulusa, így pénteken és vasárnap is, a szokott feltételek mellett, teljes búcsút nyerhetnek a hívek.


Szűcs Imre: Jézus Szívének tisztelete a végtelen, megváltó szeretetet jelenti (Fotó: Gergely Szilárd)

– A szív, tartjuk mi, az érzelmi élet központja. Viszont a Biblia megfogalmazásában a szív az egész személyiségre utal. Jézus, szívének és egész valójának megváltó szeretetéből, életét adta értünk. A Megváltó kereszthalála által életet ajándékozott nekünk. Ez a végtelen szeretet az, ami önmagát megtagadja, és másokért él. Ezt jelenti nekünk tulajdonképpen Jézus Szívének a tisztelete – mondta el kérdésünkre Szűcs Imre plébános.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.