Veretes lista

facebook megosztás

Ugyan az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttesénél csak július 1-jén kezdődik a felkészülési időszak, a klub elöljárói és szakmai irányítói nem ülnek a babérjaikon, amit az is jelez, hogy a csapat felkészülési programja kimondottan ütősre sikeredett.


A tavalyi FC Nagykanizsa - Slaven Belopo U19-es felkészülési után idén a horvátországi Kaproncán találkozhatnak előkészületi találkozón a felek

Fotó: Polgár László

A múlt nyári időszak után ismét a nemzetközi jelleg a „fő csapásirány” a kanizsai futballistáknál, emellett a hazai harmadik vonalbeli mezőnyből is remek felmérőket biztosító gárdákkal mérkőzhet Barna László vezetőedző legénysége. A felkészülési programnál talán még jobban foglalkoztathatja a szurkolókat, hogy kik lehetnek az érkezők és távozók az FC Nagykanizsánál, egyelőre információink szerint az egyesület utánpótlásából kapott szerződést a 18 esztendős Bagó Benedek és a 19 éves Fadgyas Roland, az andráshidai „érkező” vonal is igencsak megélénkülhet, míg a piros-kékeknél a télen érkezett Kovács Olivér további szolgálatai kétségesek, mivel más felkérést fontolgat.

No és akkor a felkészülési programról, mely esetében hangsúlyoznánk, egyelőre csak tájékoztató jelleggel érvényes, a pontos kezdési időpontok még nem ismertek.

 

Az FC Nagykanizsa labdarúgó együttesének tervezett felkészülési programja:

Július 6., szombat: FC Nagykanizsa – Pécsi MFC (NB III)

Július 13., szombat: Medjimurje Cakovec (horvát II. osztály) – FC Nagykanizsa, Csáktornya, Mladost-stadion

Július 17., szerda: FC Nagykanizsa – Szentlőrinc SE (NB III)

Július 20., szombat vagy 22., vasárnap (?): NK Mladost Komet Prelog (horvát IV. osztály) – FC Nagykanizsa, Perlak – ez a párosítás még egyeztetés alatt áll

Július 24., szerda: FC Nagykanizsa – NK Koprivnica (horvát III. osztály)

Július 27., szombat, 11 óra: Slaven Belupo „B” (horvát I. osztály U19-es utánpótlása) - FC Nagykanizsa. Ezen párosítás esetében előzetesen úgy tervezték, hogy a horvát első ligás Slaven keretében legtöbbször csak csereként szóhoz jutó játékosok is szerepelhetnek, de mivel aznap 19 órától rendezik - ráadásul - Kaproncán a Slaven Belupo – Dinamo Zagreb bajnokit, a hazai szakvezetés alighanem mindenkit „berendel”, így minden bizonnyal a helyi kék-fehérek utánpótlásával mérkőzhet a kanizsai legénység.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.