Zala megyében hat kezdeményezésre szavazhatnak a Tesco vásárlói

facebook megosztás

Elindult a szavazás a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában. A vásárlók június 17. és július 14. között tehetik le voksukat az első szakaszból továbbjutó, országosan 181, Zala megyében 6 közösségépítő kezdeményezés valamelyikére. A szervezetek, a szavazatok számának arányában 400, 200 vagy 100 ezer forint összegű támogatást nyerhetnek. Az áruházlánc a korábbi öt fordulóban összesen több mint 500 szervezetet, közel 150 millió forinttal támogatott programjuk megvalósításában.

A már hatodik alkalommal meghirdetett „Ön választ, mi segítünk”programra országszerte 61 körzetből érkeztek a közösség szépítését, építését, a lakóközösség segítését és oktatást, felzárkózást segítő pályázatok. A közel 400 beérkezett pályázat közül az Effekteam Egyesület (korábbi nevén a Magyar Adományozói Fórum) független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. A pályázaton körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap programja megvalósításához. A vásárlók a szavazatukat most is a vásárlásoknál kapott zsetonnal adhatják le június 17. és július 14. között, bármely Tesco áruházban. A döntés nem könnyű, hiszen a második szakaszba továbbjutott szervezetek izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal, Zala megyében többek között speciális horgászhely kialakítását, terápiás kutyákkal működő élménypark fejlesztését, óvodai játszóterek felújítását, valamint hagyományőrző programok megvalósulását támogató kezdeményezésekkel pályáztak.

Az érdeklődők a zsetongyűjtő pontokon az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és kezdeményezéseikről is találnak információt, illetve a program weboldalán (www.tesco.hu/kozosseg) is követhető a szavazásban résztvevő szervezetek listája, valamint a szavazatok állása. Az áruházlánc a szavazás lezárása után, 2019. augusztus elején hirdet eredményt.

Az idén hatodik alkalommal meghirdetett „Ön választ, mi segítünk”programra a nonprofit szervezetek, baráti közösségek mellett már alapítvánnyal nem rendelkezőóvodák és iskolák, valamint nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek is jelentkezhettek.

Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni, a szavazáshoz kedvet csináló kisfilm pedig itt érhető el.

Csatolmány Méret
1457938182.xlsx 102.89 KB

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.